Dunaföldváron épít gyárat az amerikai etanolmulti

Vágólapra másolva!
Magyarországon terjeszkedne az Egyesült Államok legnagyobb etanolüzem-építő vállalata. A gyár kiszemelt helyszíne Dunaföldvár, az építkezés jó esetben az év közepén kezdődhet.
Vágólapra másolva!

Bioetanolgyárat létesít Magyarországon az amerikai Fagen Inc. - adta hírül a minneapolisi Star Tribune nevű lap internetes kiadása.

Az amerikai újság nem nevezte meg a pontos helyszínt, de Dunaföldvár polgármestere, Nagy Gáborné érdeklődésünkre megerősítette sejtésünket: a Tolna megyei település mellé tervezik az üzemanyag-termelő beruházást.

A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium 2008-as adatai szerint a Fagen építette az amerikai etanolgyárak háromnegyedét. A minnesotai székhelyű, családi tulajdonban álló vállalat az Egyesült Államok legnagyobb etanolüzem-tervezője és -kivitelezője.

A gyárat közvetlenül a dunaföldvári Cargill-üzem mellé telepítik. Az egyébként szintén minnesotai, Magyarországon 1995 óta működő Cargill (az USA egyik legnagyobb tőzsdén kívüli cége) gabonatárolót működtet Dunaföldváron, vagyis helyben áll rendelkezésre az etanolgyártás alapanyaga.

A cégvezér, Ron Fagen a Star Tribune-nak nyilatkozva közölte, az építkezés áprilisban indul, de a Nagy Gáborné által elmondottak alapján ez még nem biztos. Most készül a környezeti hatástanulmány és a megvalósíthatósági tanulmány, és a polgármesteri hivatal később egy lakossági fórumot is tart a kérdésről.

Az önkormányzat bízik benne, hogy a helyiek nem ellenzik majd a várhatóan 70-80 munkahelyet teremtő, környezetbarát technológiát alkalmazó beruházást - mondta a polgármester. A képviselők már döntöttek a település szabályozási tervének módosításáról és egy területcseréről is. Utóbbira azért van szükség, mert a Fagen a szükséges hathektáros terület egy részét ugyan már megvette a Cargilltől, a másik fele azonban az önkormányzat tulajdonában van.

"Ha minden jól halad, az év közepén elindulhat az építkezés, és tudomásom szerint egy éven belül be akarják fejezni. Bízunk benne, hogy így lesz, mert a környék jellemzően mezőgazdasági termőterület, és vannak gondok az értékesítéssel" - mondta Nagy Gáborné.

A Cargill magyarországi leányvállalatnak elnök-vezérigazgatója, Kócza Zsolt arra a kérdésünkre, hogy mekkora megrendelésre számít a leendő partnertől, azt válaszolta: az üzleti lehetőségekről csak akkor adnak részletes információt, "amikor elérkezett a bejelentés ideje". E-mailben megkerestük a Fagen amerikai központját is, választ egyelőre nem kaptunk.

Az amerikai etanolüzlet felfutása idején a Fagen nagyot növekedett, 2007-ben 2,2 milliárd dolláros bevétele volt. Egy évvel később ez 1,6 milliárdra esett, az alkalmazottak száma pedig 3700-ról 1200-ra csökkent. (Ennek hátterében elsősorban a kukorica és az olaj árának hektikus moszgása állt.) Tavalyi adatok még nem állnak rendelkezésre, de a cég pénzügyi igazgatója szerint szép profittal zártak - írta a Star Tribune.