Újabb milliárdokat költhet az Exxon a makói gázmezőre

Vágólapra másolva!
Nagy kudarc volt az Exxon Mobil számára, hogy a Makó környékén felbecsült gázmezőn csak friss vizet találtak. Most azonban egy speciális fúrási technológiát ismerő cég megvételével újabb próbát tesznek a gáz kinyerésére.
Vágólapra másolva!

Az Exxon Mobil megvásárolta az XTO Energy gázipari vállalatot 30 milliárd dollárért, ami a cég legnagyobb vétele 1999 óta - írta a Bloomberg. Az XTO arról ismert, hogy nem szokványos kitermelési módszerekkel dolgozik a gázüzletben, azaz olyan helyekhez is hozzáfér, amelyet egy hagyományos fúrással nem lehetne feltárni.

Az Exxon pedig a legutóbbi tíz próbálkozásából négyszer kudarcot vallott, ami borzasztó arány, hiszen hatalmas összegeket emészt fel egy ilyen kísérleti fúrás. Magyarországon 75 millió dollárt (több mint 13,5 milliárd forint) öltek az alföldi, Makó környéki mező feltárására, de sikertelen maradt a kutatás. Emiatt tavaly abba is hagyták a feltárást.

A Mol által felbecsült mezőn az Exxon tavaly áprilisban kezdett kutatni, miután 25 millió dollárért átvette a Falcon Oil and Gas vállalattól a makói mezőt. Az 50 milliós kutatás végül eredménytelen maradt, mivel a fúrások során pusztán víz jött a földből. Abban a mélységben talált víz meglepte az Exxont, mivel ők a hagyományos technikákban járatosak.

Az XTO megvétele ezért fontos lépés, mivel ők talán rendelkeznek a megfelelő tapasztalattal a gázmező kiaknázásához. Stephen Schultz, a Falcon szóvivője szerint az Exxon nem vette volna meg az XTO-t, ha ki akarna vonulni Magyarországról. Szerinte inkább az várható, hogy újabb 150 millió dollárt fektetnek a mező feltárásába.