Az alkotmánybírók nagy többségének biztosan kell vagyonadót fizetnie, ha nem semmisítik meg februárban az új adónemet bevezető törvényt. Vagyonnyilatkozataik alapján egyikük sem tekinthető különösebben tehetősnek. Autója csak pár alkotmánybírának van, hajójuk, repülőjük, helikopterük és földjeik nincsenek, de többségüknek van olyan ingatlanja, ami adóköteles lehet.

Februárban dönthet az AB a vagyonadóról
A vagyonadóról szóló törvény az Alkotmánybíróság (AB) elé került. A bírák azt vizsgálják, összeegyeztethető-e az alkotmánnyal a januárban életbe lépett jogszabály, amely alapján adót kell fizetnünk bizonyos vagyontárgyaink után. A jogszabályt múlt héten vette napirendre a testület, jövő kedden tárgyalja másodszor, és várhatóan februárban hoznak döntést a bírák a vagyonadóról.
Az [origo] arra volt kíváncsi, hogyan érintheti az alkotmánybírákat saját döntésük. Jól járnak-e vele, ha megsemmisítik a jogszabályt, vagy teljesen mindegy számukra, hogy mi lesz a törvény sorsa. Megtekintettük az alkotmánybírák vagyonnyilatkozatait, amelyekből az derült ki, hogy egyetlen olyan alkotmánybíró van, akinek nem feltétlenül kell vagyonadóbevallást készítenie, de ő is közel van ahhoz a határhoz.
A vezető politikusokhoz hasonlóan a bírák nagy részének nincs saját autója (a hivatallal itt is jár személygépkocsi), és mivel nem rendelkeznek földekkel, luxushajóval, helikopterrel, illetve magánrepülőgéppel sem, így jellemzően csak a lakásuk után adóznak majd, ha egyáltalán átmegy a vagyonadótörvény az alkotmányossági vizsgán.
Csak a lakások értékesek
A kilenc alkotmánybíró vagyonbevallása jóval kevésbé informatív, mint a parlamenti képviselőké, sok esetben ugyanis nem utal az ingatlanok címére, a kertes házak esetében a pontos méretekre, illetve a gépkocsik tipusára sem. A bevallásokból meg nem ismerhető részletekről az Alkotmánybíróság titkárságán kaptunk tájékoztatást, becsléseinket erre alapozva készítettük el. Összességében a nyilatkozatokból az tűnik ki, hogy a bírók többségének egyetlen fontosabb vagyontárgya a lakása, bár van, akinek műtárgyai is vannak, és akad olyan is, akinek vannak kisebb telkei is.
Ha nem semmisítik meg a törvényt, akkor a legnagyobb vagyonadóra Trócsányi László számíthat. A szegedi egyetem Európa-tanulmányok Központjának egykori igazgatója ugyanis egy XII. kerületi, 260 négyzetméteres lakás tulajdonosa, ami az APEH számított értéke alapján 130 millió forintot ér. Erre az ingatlanra 545 ezer forint az adó, pócsmegyeri üdülőjére és a szőlővásárhelyi kertjére nem kellene fizetnie, mivel csak lakóingatlanokat terhel ez az adónem. Trócsányi Lászlónak vagyonbevallása szerint van "1 darab gépjárműve" is, de mivel azt nem részletezte, hogy pontosan milyen, így nem lehet tudni, hogy ez adóköteles-e: amennyiben a teljesítménye meghaladja a 125 kW-ot, akkor adóköteles, amennyiben ennél gyengébb, akkor nem.
Paczolay Péter, az AB elnöke a III. kerületben lakik, és a bevallása szerint egy 140 négyzetméteres lakása van (fele részben), aminek a számított értéke 56 millió forint. Vagyonadója ez alapján 175 ezer forint. Ezenfelül a szintén Szegeden tanító bírónak van még egy 53, egy 185, illetve egy 63 négyzetméteres ingatlana is, de ezekről nem tudtuk meg, hogy hol találhatók, illetve azt sem, hogy lakóingatlanok-e, tehát nem tudjuk, hogy ezek után kell-e fizetnie. Autója nincs, így ingóságai után nincs adófizetési kötelezettsége.
Nem jellemző a saját autó
Több mint 100 ezer forintos csekkre számíthat Holló András, az AB előző elnöke, mostani helyettes elnöke, Bragyova András és Lenkovics Barnabás is. Holló Pomázon lakik, a 167 négyzetméteres lakásán pedig haszonélvezeti joga van - az ingatlan számított értéke 41,75 millió forint, az adó pedig 116 125 forint, amit a haszonélvezet miatt neki kell megfizetnie. A II. kerületben lakó Bragyovának 50 százalékos tulajdonrésze van egy 101 négyzetméteres lakásban, és teljesen az övé egy 30 négyzetméteres budapesti lakás is - feltételezve, hogy az előbbiben lakik, adófizetési kötelezettsége valamivel több mint 110 ezer forint, az utóbbi pedig jó eséllyel adómentes. Lenkovics Barnabásnak egy 117 négyzetméteres budai lakása van, ami adóköteles, tiszanagyfalui szántói azonban adómentesek. Autója egyiküknek sincs.
Kiss László és Kovács Péter bírák nagyjából 100 ezer forintos adóval számolhatnak. Kiss Pécsett lakik, vagyonnyilatkozata alapján egy 160 négyzetméteres lakásban, aminek számított értéke 36 millió forint, azaz nagyjából annyi, mint Kovács budai, 90 négyzetméteres lakása. Kovácsnak van saját autója is, egy Chevrolet Aveo, ami viszont nem elég nagy teljesítményű ahhoz, hogy adót kellene utána fizetni.
|
Miről döntenek az alkotmánybírák? Az AB-hoz több beadvány is érkezett a vagyonadóról, mindegyik magánszemélytől. Az egyik szerint ellentétes az alkotmánnyal, hogy az állami vagyontárgyak után nem kell vagyonadót fizetni, miközben a köz- és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben kellene részesülnie. Az alkotmány biztosítja az öröklés jogát is, amivel egy másik beadvány szerint ellentétes a törvény azon szakasza, amely korlátozza a kiskorú örökösök adófelfüggesztési jogát. Többen azt vélik alkotmányellenesnek, hogy többen mentesülnek az adófizetés alól, miközben mindenki köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni, illetve a vagyoni helyzet szerint nem is lehet különbséget tenni az adófizetők között. |
Vagyonbevallásából nem lehet rájönni, hogy pontosan mekkora lakásban lakik a 2005 óta AB-tag Balogh Elemér, a 604 négyzetméteres szegedi ingatlan ugyanis lakás és telek is egyben a bejegyzés szerint. A Szegedre érvényes 213 ezer forintos négyzetméterárból kiindulva Baloghnak akkor kell fizetnie (illetve bevallást készítenie), ha a lakása nagyobb 140 négyzetméternél. Neki is van autója, mégpedig egy Opel Zafira, aminek van olyan verziója, amelyik adóköteles: egy Zafira 2.0 Turbo OPC után például csaknem 90 ezer forintot kell fizetni.
A bevallások alapján a legkisebb értékű ingatlanban a miskolci Lévay Miklós lakik, akinek egy 160 négyzetméteres lakása van - ez a miskolci árszint alapján 28 millió forintot ér, így amennyiben nincs jelentős módosítő tényező, úgy nem is kell bevallást készítenie. Lévaynak amúgy több nem adózó vagyontárgya is van, bevallásában festményeket, bútorokat, ékszereket, kristályokat és könyveket is felsorolt, de autója neki sincs.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.