Vágólapra másolva!
A befektetők szemében az eurót bevezetését tervező kelet-európai államok, köztük Magyarország sokkal megbízhatóbbak, mint a közös devizát már használó Görögország.
Vágólapra másolva!

Számos fejlődő országénál is rosszabb most már a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő euróövezeti tag Görögország megítélése a piacon.

A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég, a CMA DataVision keddi adatai szerint a görög szuverén adósságtörlesztési kockázatot jelző határidős biztosítási csereügyletek (CDS) árazása 317,4 bázispontnál járt kedden. Ez azt jelenti, hogy 10 millió euró adósságra több mint 317 ezer euróért lehet biztosítást kötni.

Magyarország is bőven megelőzi Görögországot

A keddi, 317 bázispontos eredmény sokkal rosszabb, mint a legtöbb kelet-európai országra vonatkozó mutató, Magyarország CDS-kontraktusait 227,4 bázisponton jegyezték, a román törlesztésbiztosítási tranzakciók árazása 228 bázispont, Bulgáriáé 212 bázispont, a lengyel CDS-díjszabás 127,5 bázispont körül járt kedden.

A londoni elemzői közösség szerint nagyon rossz évek várnak Görögországra, a prognózisok a hazai össztermékhez (GDP) mérve 12,5 százalék feletti idei államháztartási hiányt, a következő néhány évben pedig 140 százalék felé közelítő államadósság-rátát jósolnak Görögországnak.

Megszólalt a Moody's

A világ egyik legnagyobb hitelminősítője, a Moody's kedden közölte: a görög kormány Európai Bizottságnak bemutatott stabilizációt és növekedést elősegítő programja összeegyeztethető a görög kormánykötvényekre érvényben tartott jelenlegi A2-es besorolással.

A csomagnak a költségvetési hitelesség helyreállítását, az adórendszer reformját és az adóelkerülés elleni fellépést célzó elemei "viszonylag jól tervezettek, legalábbis rövid távra". A Moody's megjegyzi, hogy számításai szerint a 2010-re tervezett kiigazításoknak valamivel több mint a fele strukturális jellegű, a többi pedig egyszeri változtatás, amely a tavalyi választási évhez köthető élénkítő intézkedések leépítését szolgálja.

A Moody's szakértői ugyanakkor rámutattak: a költségvetési reformtervek végrehajtásában mutatott korábbi "gyatra teljesítmény" és az idei első negyedév zsúfolt törvénykezési programja miatt nem vehető biztosra, hogy az EU-nak benyújtott intézkedési csomag sikeresen meg is valósul. Mindemellett az a kockázat is fennáll, hogy a görög választók esetleg nem fogják eltűrni a több éven át tartó költségvetési szigort.