Megszűnik 8300 Opel-munkahely Európában

Vágólapra másolva!
A korábbi híreknek megfelelően valóban bezárja az Astrákat gyártó antwerpeni üzemet az Opel tulajdonosa. A General Motors más országokban is szüntet meg állásokat a cég újjászervezése keretében.
Vágólapra másolva!

Összesen 8300 munkahelyet szüntet meg a General Motors autógyártó Európában - jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.

Megerősítette, hogy bezárják a 2300 főt foglalkoztató antwerpeni Opel-gyárat, Németországban pedig 4 ezer állást építenek le, de itt gyárat nem zárnak be. Az Astra típus gyártását Antwerpenből egy másik városba helyezik át, sajtóértesülések szerint a németországi Bochumról van szó.

Az Opel összesen 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül Európában. Csak a belgiumi üzem felszámolása mintegy 10 ezer beszállítói munkahelyet is érint.

Reilly azt mondta, a vállalat kénytelen volt fájdalmas döntéseket hozni, miután "szembesült a szűkülő autópiac realitásaival". Emlékeztetett, hogy felmérések szerint a gazdasági válság következtében idén összesen 1,5 millióval kevesebb autót értékesítenek majd a gyárak, mint tavaly, a válság előtti éves szinthez képest pedig 4 millióval csökken az eladás.

A csütörtöki bejelentés nem tér ki az Opel magyarországi jelenlétére. Az [origo] úgy tudja, az előzetes tervekben semmilyen formában nem szerepelt a szentgotthárdi gyár létszámának csökkentése. A részletes költségcsökkentési program azonban csak később várható, addig azt sem lehet biztosra venni, hogy az itteni munkavállalókat nem érinti az intézkedés.