Csaba, Vértes: Az euró a legfontosabb

Vágólapra másolva!
Az euró magyarországi bevezetése az ország legfontosabb közép távú feladata, eléréséhez pedig elengedhetetlenül szükséges a társadalmi és politikai összefogás - állapította meg egybehangzóan Csaba László közgazdász és Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
Vágólapra másolva!

Az MGYOSZ és a Világgazdaság által szervezett konferencián Csaba László úgy fogalmazott, hogy egy "újabb elvesztegetett évtized" korát éljük, hiszen az elmúlt öt évben zsákutcába került a magyar gazdaság, és legkorábban csak 2014-ben érheti el 2005-ös teljesítményét.

Ezen a helyzeten egy új kormány is csak lassan tud változtatni, az első lépések között egyebek mellett azzal, hogy felszámolja a jogszabályok közötti "kuplerájt", valamint "egy kulcsos jellegű" adórendszer felé mozdul el és "kiszámítható", évente a GPD mintegy 2 százalékának megfelelő "rendezett visszavonulást" fúj az állami kiadások körében - fejtette ki.

Az egyetemi tanár szerint közép távon egy "munka alapú társadalom" kialakítása a legfontosabb az euró bevezetése mellett, míg hosszabb távon a munkaerőpiaci aktivitás 53 százalékról 70 százalék körüli értékre növelése a legszükségesebb. Utóbbihoz elengedhetetlen a képzési rendszer és az infrastruktúra fejlesztése, valamint a "cigányság társadalmi integrálása" is - fűzte hozzá.

Csaba László elismerte, hogy a kormány sikeresen végrehajtotta "szűk gazdaságpolitikai feladatainak" egy részét, ugyanakkor az elmúlt évek kabinetjeinek szemére vetette, hogy azok mindvégig adósok maradtak egy az ország hitelessége szempontjából nélkülözhetetlen átfogó stratégiával.

Vértes András szerint túlzás elvesztegetett évtizedről beszélni, hiszen az elmúlt tíz évben Magyarországon 25 százalékkal nőtt a lakosság fogyasztása, míg a reálbérek 40 százalékkal, a reálnyugdíjak pedig 49 százalékkal emelkedtek.

A GKI vezetője szerint egyelőre csak egy "öt évig tartó válság" első évén vagyunk túl, ám az ország - a világ számos fejlett országához hasonlóan - két éven belül utolérheti a gazdaság 2007-ben elért színvonalát.

A világban sokkal nagyobb - a korábbi évek 1-2 százaléka helyett 3-5 százalékos - infláció várható a következő években, részben emiatt a tőke jelentős drágulására is számítani lehet - mutatott rá Vértes András.

Hozzátette: 2010 közepétől a legtöbb országban már kamatemelésre lehet számítani, amit strukturális reformok, valamint adóemelések és állami kiadáscsökkentés kísérhet.

A gazdaságkutató intézet elnöke szerint Magyarország nemzeti érdeke az euró bevezetése, amire legkorábban 2013-2014-ben kerülhet sor, amennyiben a Fidesz folytatja a Bajnai-kormány által elkezdett fegyelmezett költségvetési politikát, és azt néhány reformmal is kiegészíti. Vértes András azt javasolta a parlamenti pártoknak, hogy még az Országgyűlés tavaszi ülésszakában kezdeményezzék Magyarország ERM-2 árfolyamrendszerbe történő felvételét.

Megjegyezte: abban sem látna kivetnivalót, ha a 2010-ben akár 5,5 százalékig is emelkedne az államháztartási hiány, amennyiben ezt a szükséges reformokra fordított egyszeri kiadások idéznék elő.