Nyilvánosságra hozta az APEH a nagy összeggel tartozó adózók listáját. Mind a magánszemélyek, mind a cégek száma növekedett a fél évvel ezelőtti állapothoz képest.
Tavaly nyáron 2764 magánszemély és egyéni vállalkozó szerepelt az adót legalább 180 napon át meg nem fizetők között, az év végére ez a szám közel 200 új névvel 2955 főre bővült.
Az APEH friss feketelistáján ott van a 2007-es csúcstartó, az akkor 374 millió forinttal tartozó Varjas István Attila, akárcsak az MTK focicsapatának egykori szerb középpályása, Goran Jezdimirovic, illetve az egykori NB1-es focista, Katzenbach Imre, akik szintén már két éve szerepelnek a legnagyobb adósok között. Ott van a nagyadósok között Lang Györgyi énekes is, és bár a 2007 májusának elején közzétett listán még szerepelt Tocsik Márta is, de a listáról azóta lekerült a jogásznő.
A több mint 100 millió forinttal tartozó cégek száma is emelkedett tavaly nyár óta. Akkor még 1349 vállalat szerepelt a listán, ez mostanra 1655-re nőtt. A listán szerepel az Il Ferro Kft., amely autómatricák elhelyezésével foglalkozott, de a sikertelenség és a fizetésképtelenség miatt 2007-ben elkezdték felszámolni a céget. Az Il Ferro két vezetőjét 2008-ban őrizetbe vették csalás gyanúja miatt.
A listán található a felszámolás alatt álló Szobi Szörp Zrt. és a Sweet Point Zrt. A "www.aqua.hu" Kft. szintén felszámolás alatt áll és egyben 100 millió forint fölötti összeggel tartozik az államnak.
Az összeállítás szerint továbbra is tartozik az adóhatóságnak a Bábolna Zrt., a Budapesti Vegyiművek, a Cornexi, a Csepeli Csőgyár, a DAM Steel, a Délépítő, az Elektro Computer, a Ganz Transelektro, az Ikarus Holding, a Styl Ruhagyár, a Transelektro, a Zala Bútor és a Zalabaromfi.
A teljes listát itt (magánszemélyek) és itt (nem magánszemélyek) találja.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.