Pénzügyminiszterhez méltóan optimista hangot ütött meg Oszkó Péter, aki szerint tartható az idei hiánycél, a vártnál kisebb lesz a GDP visszaesése, a sikeres dollárkibocsátás pedig az ország iránti bizalom erősödésének tudható be.
A legfrissebb konvergenciajelentés szerint teljesíthető az idei államháztartási hiánycél, a deficit a GDP 3,8 százaléka lehet eredményszemléletben, a külső finanszírozási képesség elérheti a GDP 1,6 százalékát - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter.
A tárcavezető kiemelte, hogy a kormány a dokumentumban jelezte azt is, hogy egyedi zárolással biztosíthatja a tartalékok egy részének "el nem költését".
Oszkó Péter azt is elmondta. hogy az előző konvergenciajelentésben szereplő 0,6 százalékos visszaesésről 0,3 százalékra mérsékelte az idei gazdasági visszaesést a kormány a legfrissebb konvergenciajelentésben. A miniszter egy hete jelezte először, hogy a várhatóan javítják a GDP-adat 2010-re vonatkozó becslését. A miniszter ezt akkor azzal magyarézta, ogy olyan jeleket találtak a világgazdaságban, amelyből arra lehet következtetni, hogy jobbak lettek Magyarország exportlehetőségei, és ezáltal a gazdasági növekedés is gyorsulhat.
A miniszter a dolláralapú kötvénykibocsátás sikerét Magyarország javuló piaci megítélésének és az ország iránti bizalom erősödésének tudja be. A pénzügyminiszter ismertette: a kötvénykibocsátás a 2010-es teljes devizafinanszírozási igényt le tudja fedni, ugyanis 7 milliárd dollár ajánlat érkezett, a felkínált 2 milliárddal szemben (erről szóló cikkünket tt olvashatja).
A 275 bázispontos tervezett felár 265 bázispontra csökkent. Ez kevesebb mint 250 bázispont euróalapon, azaz CDS alatti felárat jelent. A kupon 6,25 százalékos lett, ez már a Valutaalap hitelcsomagjával is versenyképes árazás - tette hozzá Oszkó.
|
Prágában is módosítottak A cseh pénzügyminisztérium is módosította az idei gazdasági növekedésre, az inflációra, és a munkanélküliségre vonatkozó előrejelzését. Prága legújabb várakozása szerint a GDP az idén 1,3 százalékkal nő az őszi előrejelzésben szerepelt 0,3 százalékos emelkedés helyett. Jövőre 2,6 százalékos GDP-bővülést vár a minisztérium. Az idei várható fogyasztói áremelkedést 2,0 százalékra változtatták az eddig várt 1,4 százalékról, amely jövőre 1,8 százalékos éves inflációval számol. Az idei munkanélküliségre vonatkozó becslés 8,4 százalékról 8,8 százalékra módosult. A cseh pénzügyminisztérium jövőre 8,6 százalékos munkanélküliséget vár. |
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.