Megérkezett az IMF és az Európai Bizottság delegációjának egy része Budapestre szerdán, hogy a szakértők február közepéig elvégzik a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatát - erősítette meg a Pénzügyminisztérium az MTI-nek. A mostani, negyedéves felülvizsgálat lesz az IMF ötödik és az Európai Unió (EU) negyedik ellenőrzése.
Az előző vizsgálatot követően, tavaly év végén a delegáció elismerően nyilatkozott Magyarország teljesítményéről.
James Morsink, az IMF tárgyaló delegációjának vezetője reálisnak tartotta a 2010-es, GDP arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését. Hozzátette: 2010 második negyedévétől megindulhat a gazdasági növekedés Magyarországon, és az év egészét tekintve 2010-ben előreláthatóan 0,6 százalékra lassul a gazdasági visszaesés. Ez egybevágott az akkori kormányzati prognózissal, azóta azonban a kabinet 0,3 százalékra javította a gazdasági visszaesés várható idei mértékét.
Akkor Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője azt is kifejtette: az IMF egyetért a magyarországi pénzügyi rendszer megerősítésével, a pénzügyi felügyelet hatáskörének bővítésével, a függetlenségének megerősítésével. "Az Európai Unió elégedett a magyarországi államháztartási konszolidációval" - mondta Barbara Kauffmann, az EU tárgyaló delegációjának képviselője. Hozzátette: az unió is úgy látja, nem lesz szükség az EU keretéből fennmaradó egy milliárd euró lehívására, de az később felhasználható és folyósítható lesz.
A 20 milliárd eurós IMF-EU-Világbank pénzügyi csomagból még 5,7 milliárd euró hívható le ez év októberéig. Eddig több, mint 14,2 milliárd eurót hívott le Magyarország, s a megállapodás alapján 2010. október 5-ig további 5,7 milliárd euró hívható le.
Ebből az összegből 3,7 milliárd euró az IMF hitele, további 1-1 milliárd euró az Európai Unió, illetve a Világbank által biztosított kölcsön.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.