Az eurózóna, azon belül is az úgynevezett prefériaországok problémáiról és a rossz befektetési hangulatról cikkeznek a világ vezető gazdasági lapjai.
A Wall Street Journal összeállítása szerint bár az eurózóna megalapítását többek azzal indokolták, hogy javuljon a különböző országok versenyképessége és tartsák a belépéshez meghatározott határérték alatt az államháztartási hiányt.
Ezt azonban több ország nem tartotta be, Görögország, Portugália eladósodott és nem tartotta féken a deficitet és az államadósságot, amelynek finanszírozása egyre többe kerül, így nem igazán marad pénz az államoknak más gazdaságöszöntző lépések megtételére.
Meredek lejtőn az euró
A problémák miatt a befektetők bizalma megrendül az eurózónában, amit a hitelminősítők Görögországhoz és Portugáliához intézet figyelmeztetései mellett az is jelez, hogy az euró 9 százalékot veszített értékéből december óta. Az euró dollárhoz mért jegyzése az 1,38-as szint alá került csütörtökön, miközben decemberben még 1,43-1,44 körüli szinteken mozgott.
A Bloomberg a hírügynökségnek egy tokiói devizakereskedő azt nyilatkozta, hogy az eurózóna országaiban kialakult költségvetési problémák fertőzőek, ez pedig eladási nyomás alá helyezi az eurót, a befektetők pedig a biztonságosabbnak hitt dollárba és a dollárban lévő eszközökbe pumpálják a pénzüket.
Az eurózóna felbomlása távolinak tűnik, ám a Wall Street Jorunal figyelmeztet, ha Spanyolország sem tudja átvészelni a nehéz pénzügyi helyzetet, az már komoly probléma lenne. Portugália és Görögország ugyanis az eurózóna GDP-jének 6 százalékát állítják elő, Spanyolországgal együtt ez 20 százalékot tesz ki.
Mélyben az olajár, ütötték Tokiót
A BBC a világ pénzpiacain végigsöprő eladási hullámról készített összefoglalót, amelyből kiderül, hogy a Wall Street legfontosabb mutatói kilenc hónapja nem látott mértékben estek, a Dow Jones Industrial Average például 2,6 százalékos veszteséggel zárt. Az eladási nyomást azt váltotta ki, hogy a piaci szereplők szerint kétséges a gazdasági fellendülés, ezt jelzik az eurózóna gondjai és a kedvezőtlen amerikai munkaerő-piaci helyzet. A kiábrándító piaci hangulat az árupiacokra is begyűrűzött, az olaj ára hónapok óta nem látott esést produkált, az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára közel 4 dollárral 72 dollárra csökkent, a Londonban jegyzett Brent típusú olaj pedig több mint 3 dollárral 72 dollárig zuhant.
A pénteki ázsiai kereskedés nem sok jót ígér a részvénypiacoknak, a tokiói tőzsde hét hete nem látott mínuszba került - derül ki a Reuters tudósításából. A kereskedést erőteljesen befolyásolhatja a magyar idő szerint pénteken kora délután megjelenő amerikai munkaerő-piaci jelentés, ha a vártnál rosszabb lesz az adat, akkor az rátehet egy lapáttal az amúgy is borús hangulatra. A piac egyébként arra számít, hogy a decemberi 10 százalékos munkanélküliségi ráta 10,1 százalékra emelkedett januárban.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.