A pénzügyi felügyelet gyanúja szerint piramisjátékot épített ki egy Magyarországon működő, amerikai bejegyzésű gazdasági társaság, a Freedom Rocks, amely devizapiaci kereskedéssel foglalkozik. A felügyelet tavaly novemberben hasonló vizsgálatot végzett a ScienNet törzsvásárlói klubnál is, ott azóta a VPOP vizsgálódik.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység, illetve bejelentés hiányában végzett befektetési szolgáltatás közvetítése gyanújával hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a Freedom Rocks Inc. gazdasági társaságnak, és a hozzá kapcsolódó személyeknek, cégeknek a magyar piacon megvalósuló működését - közölte a felügyelet.
A vizsgálat megállapította, hogy a devizapiaci kereskedést elősegítő szoftvert forgalmazó Freedom Rocks Inc. tevékenysége nem minősül befektetési szolgáltatásnak, vagy befektetési szolgáltatás közvetítésének. Az eljárásban feltárt kockázatok alapján azonban a felügyelet a rendőrségen büntetőeljárást kezdeményezett piramisjáték szervezése bűncselekmény gyanúja miatt.
A PSZÁF azt is közölte, hogy sem a Freedom Rocks, sem az általa ajánlott brókercégek nem állnak a felügyelete alatt, nem tagjai az Országos Betétbiztosítási Alapnak ls a Befektetővédelmi Alapnak sem, vagyis az ügyfelek kártérítési igénnyel ezeknél az alapoknál nem léphetnek fel.
"A Freedom Rocks Inc., illetve az általa ajánlott brókercégek székhelye külföldön van, ezért valamely jogvita eldöntése esetleg csak külföldi fórum előtt lehetséges" - közölte a PSZÁF, amely szerint a Freedom Rocks tevékenységét ismertető weblapokon, illetve előadásokon a forgalmazott szoftverek (termékcsomagok) további személyeknek történő továbbajánlása, azaz a hálózatépítés különösen hangsúlyos, és nem hívják fel kellőképpen az érdeklődők figyelmét a devizapiacon történő kereskedés fokozott pénzügyi kockázatára.
A PSZÁF tavaly a Sciennet vásárlói klubbal kapcsolatban végzett hasonló vizsgálatokat, illetve jutott el a piramisjáték gyanújához. A felügyelet engedély nélküli betétgyűjtés gyanújával piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta a ScienNet nevű törzsvásárlói rendszert, és bár megállapította, hogy a ScienNet működtetése nem minősül betétgyűjtésnek vagy más pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek, de "az eljárásban feltárt kockázatok nyomán más hatóságok eljárását kezdeményezte".
A ScienNet-ügy azóta hatalmas hullámokat vetett, feltehetően amiatt, hogy a klubnak több mint 440 ezer tagja van, akik a vizsgálat miatt nem férhetnek hozzá a megtakarításaikhoz. A ScienNet a honlapján "Scien jutalék, ajánlói jutalék, karrier jutalék, bónusz jogok" címen kedvezménnyel és megannyi más anyagi előnnyel csábította az ügyfeleket, ami alapján a VPOP most azt is vizsgálja, hogy piramisjáték szervezésről volt-e szó ebben az esetben.
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.