Bezuhant tavaly a német ipar

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Németország ipara a legsúlyosabb visszaesést szenvedte el tavaly a Szövetségi Köztársaság létrejötte óta.

A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint a német termelés 17 százalékkal csökkent 2008-hoz képest. Ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy az erősen exportorientált ipar külföldi megrendelői elmaradoztak: a megrendelések 20 százalékkal estek, a belföldi ügyfelek 13,9 százalékkal vásároltak kevesebbet.

A legnagyobb mértékben a gépipar kibocsátása zsugorodott, miközben egyes szektorok - például a vegyipar és az autógyártás - már a fellendülés jeleit mutatták a tavalyi év végén.