Megmenekült a felszámolástól a Vértesi Erőmű

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A kormány rendelete szerint a Vértesi Erőmű Zrt. 1,9 milliárd forinthoz jutott, jelenleg nincs fizetésképtelen helyzetben a társaság - mondta el Hónig Péter miniszter hétfőn a Parlamentben, Keleti György, Oroszlány MSZP-s országgyűlési képviselője kérdésére.

Keleti György felszólalásában elmondta, a Vértesi Erőmű a gazdasági válság és hibás vezetői döntések miatt csőd közeli helyzetbe került. Egy választott bírósági döntés ugyanis fizetési kötelezettséget állapított meg az erőmű számára, emiatt a felszámolás fenyegette a társaságot, amely Komárom-Esztergom megye legnagyobb foglalkoztatója, 3100 embernek biztosít megélhetést.