Lesújtó képet mutat a kelet-európai autópiac

Vágólapra másolva!
Bár az európai autópiac remekelt januárban, a kelet-európai térség kiábrándító adatokat produkált - derül ki az egyik ágazati piackutató cég jelentéséből, amely szerint a jó évkezdet ellenére bizonytalan a jövő az európai piacon.
Vágólapra másolva!

Az európai autópiac kedvező adatokat produkált januárban. A JATO Dynamics ágazati piackutató cég adatsora szerint a meghosszabbított roncsporgramoknak köszönhetően a nyugat-európai vevők autóvásárlási kedve mit sem csökkent idén januárban.

Januárban 15 százalékkal több autó kelt el, mint 2009 első hónapjában - derül ki az elemzésből, amely összhangban van az európai autógyártók szövetségének kedden kiadott, bő 10 százalékos európai piacbővülésről tanúskodó jelentésével.

Kiábrándító kép Kelet-Európában

Csaknem egy éve futnak már egyes országokban a helyi kormányok által támogatott roncs-programok, melyeket több országban is már másodszorra hosszabbítanak meg. Idén februárban jelentette be a brit kormány, hogy március végéig meghosszabbítja a korábban futó roncsprogramját. Hasonló ösztönző programok futnak még Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban, bár 2010 folyamán minden jelenlegi ösztönző program nagy valószínűséggel kifut.

A programok hatásai vitathatatlanok ha megnézzük Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban kétszámjegyű bővülést ért el az autópiac. A listavezető egyértelműen Olaszország, ahol idén az év első hónapjában több - összesen 207 427 darab - új autó kelt, mint bárhol másutt Európában.

Az összeurópai helyzettel ellentétben nagyon lesújtó a kép a közép-kelet-európai piacokon. A régió legtöbb országában az eladások nem érték el a tavaly januári szinteket és nincs is sok reményük a bizakodásra. Ha Oroszországot is beleszámítjuk a régióba, akkor a kép méginkább elsötétül, ugyanis ott a tavalyi eredmények 50 százalékkal estek vissza az előző évhez képest.

Bizonytalan jövő

"Eltérően a 2009-es évkezdettől, idén erősen indult a január, de az év hátralevő része még sok bizonytalanságot hordoz magában" - kommentálta az adatokat David DiGirolamo.

A JATO Consult vezetője hozzátette: a roncsprogramok az idén már biztosan kifutnak az utóbbbi hónapokban tapasztalt folyamatos meghosszabbítások ellenére, melyek nagyban befolyásolják a jelenlegi piaci folyamatokat. A piac továbbra is ingatag lábakon áll és nem szabad senkinek sem elbíznia magát az első hónap eredményei láttán - figyelmeztetett a szakember.