Eséssel zárt a pesti tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,33 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 21 374,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények árfolyamai egyaránt gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: elég eseménytelen napot zárt csütörtökön a magyar tőzsde, a részvényárfolyamok a negatív nyitás után csak szűk sávban tudtak mozogni.

Az eseménytelen kereskedést csak a fél háromkor napvilágot látott amerikai munkanélküliségi és termelői ár-adatok kavarták fel, amelyek a vártnál rosszabbak lettek. Az üzletkötő kiemelte: a gyenge amerikai makroadatok hatására tovább veszített értékéből a BUX, azonban zárásra megélénkültek a vevők, így ledolgozta a fél három utáni esését az index.

Varjú Péter rámutatott: a magyar tőzsde vezető részvényeinek árfolyamai erős ellenállási pontok közelében mozogtak csütörtökön is, azonban úgy tűnik még várni kell arra, hogy ezeket a szinteket áttörjék az árfolyamok.

A Mol árfolyama 320 forinttal, 1,80 százalékkal 17 500 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 100 forinttal, 1,76 százalékkal 5580 forintra esett, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,96 százalékkal 720 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 85 forinttal, 0,20 százalékkal 41 600 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Az Egis 131,9 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,52 százalékkal 19 200 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1999,51 ponton zárt csütörtökön, ez 15,77 pontos, 0,78 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.