Lelkesedéssel indult a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,70 pontos emelkedéssel, 20 776,23 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,75 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Kun Szabolcs, a Quaestor Zrt. befektetési tanácsadója szerint a nyitás után kis erősödés indulhat a piacon, és várakozása szerint a mérsékelt emelkedés a nap végéig fennmaradhat. A nap közben várható, kereskedést befolyásoló hírek közül az amerikai lakóingatlanok januári értékesítéséről közlendő adatokat emelte ki.

A nyugat-európai piacok a várakozások szerint erős kiigazítással kezdhetnek a csütörtöki visszaesés után, azonban a nap folyamán a lelkesedés mérséklődhet. Az ázsiai tőzsdeindex szintén emelkedtek péntek reggel, a sanghaji összetett mutató kivételével. A befektetőket lelkesítette a japán ipari termelés vártnál nagyobb januári növekedéséről megjelent adat.

A BUX 2,14 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 20 621,53 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 17,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.