A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél már készül a Malév megmentését célzó végleges terv, amit a Európai Bizottságnak kell majd elfogadnia. A PM szerint egyébként a légitársaság megmentése nem jogellenes, az állam csak az átszervezést kívánja végrehajtani annak érdekében, hogy utána eladhassa a vállalatot.

Elküldik Brüsszelnek a Malév megmentési tervét
Már a nagy része készen van a Malév megmentési terve, amelyet a magyar kormány be fog nyőjtani az Európai Bizottsághoz jóváhagyásra - közölte hétfőn Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.
A Wizz Air légitársaság szerint az Európai Bizottsághoz fordul, mert jogellenesnek tartja a Malév állami támogatását. Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-nek hétfőn azt mondta: az állami tulajdonszerzés nem minősül tiltott állami támogatásnak, mivel az állam nem azért lett tulajdonos, hogy a folyó működéshez biztosítson tőkét, hanem, hogy végrehajtsa az átszervezést, amellyel piaci viszonyok között működőképessé válhat a légitársaság.
Nem tervez hosszú távra az állam
A Malévben nem az állami tulajdon hosszú távú megtartása a cél, hanem a légitársaság átszervezése, ezt követően lehetővé válik, hogy ismét piaci szereplő szálljon be a cégbe - tette hozzá. A sajtófőnök hangsúlyozta: azt kellett eldönteni, hogy kell-e nemzeti légitársaság, annak esetleges megszűnése milyen hatással lehet az idegenforgalomra, a gazdaság egészére és a Budapest Airportra.
A pénteken éjszaka született megállapodás szerint a magyar állam készpénzzel és adósságok tőkekonverziójával 25,2 milliárd forintos tőkeemeléssel 95 százalékos tulajdont szerez a Malév magyar nemzeti légitársaságban, 5 százalék pedig továbbra is az eddigi közvetlen tulajdonos, az AirBridge Zrt. kezében marad. A VB megfizeti az MNV Zrt. által lehívott 32 millió eurós bankgaranciát, ami a 2007-ben kötött privatizációs szerződéshez kapcsolódik.
Lesz mozgástere a Malévnek
Kamarás Miklós azt mondta, hogy az AirBridge-en keresztül közvetett tulajdonos marad az orosz állami Vnyesekonombank (VB) is. A VB a megállapodás szerint 10 napon belül 30,4 millió euró kölcsönt tőkévé konvertál a Malévban, így a magyar állam tulajdoni hányada 75 százalék plusz egy szavazatra mérséklődik. A VB a továbbiakban is hitelezi a magyar légitársaságot a magyar kormány 2009 decemberi határozatában rögzített feltételekkel, a hitel kamata az európai bankközi kamat plusz 500 bázispont.
A végleges megmentési tervben a magyar kormány bemutatja azt az eljárást, amely a Malév talpra állításához szükséges: többek között a további, még szükséges finanszírozást is. A terv tartalmazza azt is, hogy a légitársaságot a későbbiekben értékesíteni akarja. A megállapodás alpaján a VB 32 millió euró rövid lejáratú hitelt ad a Malévnek, amit a légitársaság azonnal visszafizet, így lekerül a Malév részvényekről az orosz bank jelzálogjoga. A hitelt az ötéves futamidő leteltével egy összegben kell a Malévnak törlesztenie, de félévente kell a kamatot fizetnie.
Kamarás Miklós hangsúlyozta, hogy nem csak a kötelezettségeket tartalmazza a Malév megmentési konstrukciója. A tőkerendezés során maradó 3,5 milliárd forint szabad készpénz és a további finanszírozásról szóló megállapodások mozgásteret adnak a Malév működéséhez. A főszezon pedig "nyugodtabb légkört" teremt a középtávú üzleti terv elkészítéséhez, amelynek üzemi szinten már nyereséggel kell számolnia.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.