Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel, meg fogják változtatni a költségvetést, és a Fidesznek már az is elég lesz a tervei végrehajtásához, ha a világgazdaságban megindul egy lassú stabilizáció.

Tekintettel arra, hogy a 2010-es költségvetés "már csak papíron létezik", valószínűleg már a kormányváltás után el kell kezdeni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.
Arra a kérdésre, igazak-e sajtóhírek, hogy az IMF a 7 százalékos államháztartási hiányt nem nézné jó szemmel, de 5-5,5 százaléknál még "becsuknák a szemüket", Varga Mihály azt felelte, hogy nincs felhatalmazva arra, hogy a tárgyalásaik minden eleméről beszéljen. De, mint mondta, a Fidesz és az IMF képviselőinek legutóbbi megbeszélése két órán át tartott, s "nagyon sok elemét" végigvették benne a magyar gazdaságnak.
Pénteki pletykák
A piacokon pénteken jelentek meg olyan meg nem erősített hírek, miszerint "valahol középen" találkozhat a Fidesz és az IMF a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges növelésének elfogadása fejében. Az egyik vezető nemzetközi elemző cég szerint az IMF 5,5 százalékos hiánnyal egyezne ki, míg a Fidesz 7 százalékosat ajánlott.
"Abban maradtunk, hogy most mindenki megvárja a választásokat" - mondta, hozzátéve: szerinte a Fidesznek is az a helyes, ha ezt teszi, és utána kell majd eldönteni, hogyan tovább - mondta.
A politikus szerint egyébiránt három lehetséges forgatókönyv van. "Az egyik, hogy egy új kormány megvárja, amíg kifut ez a mostani szerződés, 2010 októberéig, és akkor kezd majd utána egy tárgyalást. A másik lehetőség, hogy már a kormányváltás után egy tárgyalás elindul, és a harmadik lehetőség, hogy a kormányváltás után az októberig terjedő időszakban felkészülünk egy másfajta helyzetre. Én annak látom a legnagyobb esélyét - tekintettel arra, hogy a 2010-es költségvetés már csak papíron létezik -, hogy egy kormányváltás után majd el kell kezdeni a tárgyalásokat" - fejtette ki. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek szerint megváltoztatják-e a költségvetést, azt felelte: "igen", ezt tervezik.
Csak irányokról beszélnek
A gazdaság állapotának pontosabb ismerete nélkül legfőképpen csak irányokról lehet beszélni - hivta fel a figyelmet Varga Mihály, aki a szem előtt tartandó gazdaságpolitikai irányok sorában egyebek mellett a munkahelyteremtést, az adócsökkentést és a családok támogatását is megemlítette.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a jelenlegi világgazdasági válság során mindezt egyszerre hogyan tartja végrehajthatónak, a Fidesz politikusa azt felelte: ugyanúgy, ahogyan azt a Fidesznek egyszer, 1998 és 2002 között már megtette. Arra a megjegyzésre reagálva, hogy akkor nem volt ilyen súlyos világgazdasági válság az országban és szűkebb és tágabb környezetében, utalt arra, hogy akkor is volt világgazdasági válság: hiszen éppen arra az időre esett az orosz piac és az ázsiai piacok összeomlása.
Számos elemző szerint a világgazdaságban már megindult egy lassú stabilizáció - emlékeztetett Varga Mihály, hozzátéve: nekik már ennyi is elég lesz ahhoz, hogy a terveik végrehajtását elkezdjék.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.