Közel kétmilliárd eurót kap az Opel a GM-től

Vágólapra másolva!
A General Motors a korábban tervezett összeg háromszorosát, közel 2 milliárd eurót költ az Opel átszervezésére.
Vágólapra másolva!

A General Motors a korábban ígért 600 millió euró helyett 1,9 milliárd eurót ad leányvállalatának, az Opelnek, ezzel párhuzamosan 2,7 milliárd euró helyett 1,8 milliárd euró támogatást kér az európai kormányoktól - jelentette be kedden az amerikai vállalat.

Az európai leányvállalat újjászervezésére szánt források bővítésével a GM főként németországi kívánalmaknak tesz eleget, és egészen az év végéig biztosítja a cég likviditását. A GM korábban 1,5 milliárd euró támogatást kért a német kormánytól, amely igen tartózkodóan reagált a kérelemre, és a saját erő növelését kérte az amerikai cégtől.

Több ezer embert elbocsátanak

Nick Reilly, a GM európai igazgatója elmondta: az átszervezést célzó terv jelentős módosításával nő az esélye annak, hogy megegyezésre jutnak az érintett kormányokkal az állami támogatásról. A cégvezető úgy véli, hogy az új elképelést az Európai Bizottsággal is sikerül majd elfogadtatni. A GM tervei szerint az Opel 26 ezer munkavállalója közül elbocsátanak 8300 főt - ebből 4 ezret Németországban -, 20 százalékkal csökkentik a gyártási kapacitást, ugyanakkor fejlesztéseket is indítanak, és így 2012-re ismét nyereséget érhet el a társaság.

A csaknem 630 főt foglalkoztató szentgotthárdi üzemet valószínűleg nem érinti a létszámleépítés, a gyártás az elmúlt időszakhoz hasonló ütemben és darabszámban zajlik - közölte Légrády Edit, a magyar üzem szóvivője február elején, amikor a GM bemutatta az Opel szanálására készített tervét.

Visszahívást jelentett be a GM

Az amerikai autógyár szintén kedden jelentette be, hogy Visszahív 1,3 millió, Észak-Amerikában eladott autót a General Motors a szervókormány meghibásodása miatt.

A Chevrolet Cobalt, Pontiac G5, Pontiac Pursuit és Pontiac G4 modelleket érintő visszahívás elsősorban az idősebb, tehát már nem garanciális autókat érinti.