Civil szervezetek az Auchan ellen bojkottot hirdettek, mondván az áruház annak ellenére bővíteni szeretné dunakeszi áruházát, hogy a tiltakozók szerint természetvédelmi károkat okozna a beruházás. Az áruházlánc közölte, várják a környezetvédelmi minisztérium vizsgálatának eredményét.
Több mint két tucat civil szervezet országos bojkottra szólított az Auchan Magyarország Kft. ellen, mert a cég továbbra is kitart a Dunakeszi tőzeglápnál megvalósítani kívánt áruház-bővítési beruházása mellett - közölte csütörtökön a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE).
Horváth Gergő, a TVE ügyvezetője közölte: azt követően döntöttek az áruházlánc bojkottja mellett, hogy az Auchan februári sajtótájékoztatóján több hamis állítás is elhangzott. Így például hamisnak ítélik azt az állítást, hogy a természetvédelmi hatóság írta elő a vállalat számára az Óceán-árok patak elterelését, miközben a hatóság első és másodfokon is elutasította azt.
Az Auchan februári sajtótájékoztatóján egyebek mellett közölte, örül annak, hogy a környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben és várják az üggyel kapcsolatos bírósági döntést. Ha tárca a területet védettnek minősíti, akkor a cég eláll a beruházás megvalósításától. A társaság szóvivője, Gillemot Katalin az [origo]-nak csütörtökön elmondta, egyelőre nincs döntés, február közepe óta annyi a változás, hogy a szaktárca értesítette az Auchant a vizsgálat megindításáról.
TVE szerint természeti károkat okoz a beruházás
A Tudatos Vásárlók Egyesülete mellett több környezetvédő, fogyasztóvédő és helyi civil szervezet a múlt hónapban nyilvános levélben kérte az Auchant, álljon el dunakeszi áruházának bővítésétől.
A szervezetek úgy vélik, a tervezett áruház- és parkolóbővítés komoly természetvédelmi károkat okozna még akkor is, ha esetleg nem pontosan a lápos területen, hanem annak közvetlen közelében valósulna meg. Az áruháztól keletre fekvő - a vállalat birtokában lévő - teljes terület a Nemzeti Ökológiai Hálózat része, ezért törvényesen nem is beépíthető - közölte a TVE.
Az Auchan adott esetben hajlandó leállítani a beruházást
"A vállalat akkor is kötelezettséget vállal arra, hogy érintetlenül marad a természetes terület, ha védettséget kap a vizsgálat során" - közölte az ominózus februári sajtótájékoztatón az áruházlánc.
Az Auchan akkor jelezte, 2003 és 2009 között két lépésben, számos közigazgatási szervezet és hatóság bevonásával lefolytatott hosszú közigazgatási folyamat eredményeként a megszülettek azok a határozatok, amelyek beépíthetővé nyilvánították a fejlesztési területeket, s ezeket a határozatokat kihirdették és kifüggesztették. Ezeket a határozatokat senki nem támadta meg, az Auchan a határozatok hatályba lépését követően jogszerűen vásárolta meg ezeket a területeket.
Az Auchan egyúttal hangsúlyozta: kereskedelmi vállalatként nem neki kell eldöntenie, hogy a tulajdonában lévő terület védett vagy sem.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.