A Capital Partners mostantól nem folytathat tőzsdei tevékenységet Románia területén - döntött a romániai Országos Tőkepiaci Felügyelet (CNVM) csütörtökön. A cég magyarországi képviselőit egy héttel ezelőtt helyezte előzetes letartóztatásba a rendőrség.
Králik Lóránd, a CNVM néhány héttel ezelőtt kinevezett biztosa elmondta, hogy a romániai országos tőkepiaci felügyelet ezen a napon törölte nyilvántartásából a prágai székhelyű brókercéget, amely a Cseh Nemzeti Bank értesítése alapján nyújtott befektetési szolgáltatásokat az elmúlt három évben, mégpedig a szolgáltatások szabad áramlásának európai uniós alapelve alapján. Ezt azonban jogsértő módon tette, ezért kellett fellépni ellene - mondta a biztos.
Králik Lóránd elmondta: a CNVM hasonló okokból hozta ezt a döntést, mint amelyek alapján a múlt héten Magyarországon is kénytelenek voltak intézkedéseket hozni a cég ellen. A Csehországban bejegyzett brókercég függő ügynököket alkalmazott, folyamatosan jogsértő magatartást tanúsított az elmúlt másfél évben.
Magyarországon tavaly nyár óta vizsgálta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Capital Partnerst. Mint megállapították, az ügyfelekkel tisztességtelenül jártak el, ezért a cég 70 ügynökét törölték a felügyeleti listáról. A cég képviselőit pedig a rendőrség csalás gyanúja miatt helyezte előzetes letartóztatásba.
Az álbrókerek nem voltak bejelentve sem a román illetékes szervnél, sem a csehországi hatóságnál. Ugyanakkor agresszív módszerekkel keresték a befektetőket, telefonhívásokkal folyamatosan zaklatták őket, az uniós direktívákkal ellentétes szellemben hatalmas - 50-60 százalékos - "biztos profitot" ígértek nekik. Amikor az ügyfelek kimutatásokat kértek, kiderült, hogy portfóliójuk jelentősen leapadt, ugyanis a piaci szinthez képest aránytalanul magas közvetítési jutalékokat számoltak fel.
Romániában a Capital Partners-szel kapcsolatos vizsgálat már tavaly februárban megkezdődött, márciusban a tőzsdefelügyelet felhívta a cseh illetékes hatóság figyelmét a brókercég jogsértő magatartására. A cseh hatóság ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet, utoljára júniusban jelezte, hogy ez a vizsgálat folyamatban van.
"Azóta nem kaptunk semmilyen értesítést, ezért most, nyolc hónap elteltével kénytelenek voltunk a jogunkban álló legdrasztikusabb lépéshez folyamodni, vagyis kitiltottuk a céget Románia területéről, és az Európai Bizottság elé visszük az ügyet. Ezt az intézkedést a romániai befektetők védelmében hoztuk, a tőzsdefelügyelet honlapján és a sajtóban is felhívtuk a figyelmet: ennek a brókercégnek nincs joga Románia területén tőkepiaci tevékenységet folytatni" - mondta az Králik Lóránd.
Ha a cseh szakfelügyeleti hatóság rendesen ellátta volna a felügyeletet, jogkövető magatartásra kötelezte volna a prágai brókercéget, és ezzel kapcsolatban a román illetékes hatóság is kapott volna bármilyen visszajelzést, ez utóbbi nem ment volna el a végsőkig - mondta a tőzsdefelügyeleti biztos. "Ha a botrányt nem is lehetett volna megelőzni, legalább meg lehetett volna akadályozni, hogy Romániából, illetve Magyarországról ilyen nagy pénzösszegeket vigyenek ki" - tette hozzá.
Budapesten egy héttel ezelőtt a Capital Partners ugyancsak jogsértő magatartása miatt hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt. A rendőrség összesen tizenöt embert gyanúsít a Capital Partners csalássorozatával kapcsolatban.
Tafferner Éva, a BRFK szóvivője korábban egy sajtótájékoztatóján elmondta: a gyanú szerint a befektetési tanácsadó cégnél kereskedelmi tevékenység látszatát keltve csapták be az ügyfeleket. Az okozott kárt jelenleg legkevesebb hárommilliárd forintra becsülik, de feltehetően sok sértettről még nem tudnak. A romániai hatóságnak nincsenek adatai a romániai kár mértékéről.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.