Csányi Sándor szerint nincs kőbe vésve a hiány, a forintot nem kell leértékelni és a költségvetés nem engedheti meg magának, hogy jelentős adóbevételektől essen el. Az OTP elnök-vezérigazgatója nem akar belegondolni, hogy Gyurcsány Ferenc mesterségesen lélegezteti.

Nincs kőbe vésve a 4 százalék körüli államháztartásai hiány - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői budapesti fórumán. Csányi szerint a hiány valamivel magasabb is lehet, ha olyan befektetésekre kerül sor, amelyek az elosztó rendszerek, állami vállalatok veszteségtermelését megakadályozzák.
Csányi cáfolta azt a sokak által sugallt, a magyar gazdaság talpra állításának egyetlen megoldását, miszerint le kell értékelni a forintot. Az OTP számításai szerint "260 forint körül van a magyar deviza egyensúlyi állapota".
A leértékelődésnek Csányi szerint több negatív hatása lenne a GDP-re nézve, mint előnye. A 270-285 forintos leértékelődésnek még lehetnek pozitív hatásai az exportra, de ennél nagyobb arányúnak már nem.
Csányi Sándor úgy vélekedett: a költségvetés nem engedheti meg, hogy jelentős adóbevételektől essen el, az adózás struktúráján azonban változtatni kell; az államnak és a vállalkozói szektornak "lépést kell váltania", ki kell tisztítania a feketegazdaságot, és csak ezt követően lehetne elvárni alacsonyabb adószintet. Az állam feladata a korrupció-, a privát vállalatoké pedig az adóelkerülés- és a feketegazdálkodás visszaszorítása.
A válság hazai okai között a megingott bizalmat, a költségvetési hiányt, a meggyengült forintot emelte ki, mint mondta: szerencse, hogy a bankrendszer nem dőlt össze, hanem kezelni tudta a válságot.
Az OTP kormányzati megsegítése kapcsán úgy fogalmazott: "a kormány ölelése majdnem halálos volt, rossz is rágondolni, hogy Gyurcsány mesterséges lélegeztetésbe kezd nálam".
Állunk rendelkezésre, hogy finanszírozzuk a magyar gazdaságot - fogalmazott Csányi Sándor, aki azt javasolta: készüljön egy olyan hitelcsomag, amely a vállalkozások működéséhez szükséges összes fontos elemet tartalmazza, és az állam biztosítsa, hogy a támogatások oda jussanak, ahová címezték őket.
Beck György, VOSZ-társelnök, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója azt mondta: a multik szerint "semmi rendkívülire nincs szükség", de vannak főbb elvárásaik. Ide sorolta a kiszámítható, átlátható, kisebb állam létrehozását; a tisztességes versenyhelyzet feltételeinek megteremtését, és a multik arra való ösztönzését, hogy több helyi beszállítót alkalmazzanak. Ugyancsak kiemelte, hogy fontos a magyar cégek felzárkóztatása, az oktatás és a szakképzés támogatása is.
Ahhoz, hogy a multinacionális cégek eredményesen tudjanak működni, modern Magyarországra, minőségi versenyre, versenyképes beszállítókra és ügyfélkörre, a teljes lakossággal való közvetlen kapcsolatra, valamint növekvő életszínvonalra van szükség - szögezte le a vezérigazgató.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.