[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> hírek

hírfolyam költségvetés adó forint devizahitel sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon Jog SZÉP-kártya
90
100
100

Fitch: Kelet-Európa jobban tetszik a piacnak, mint a Nyugat

MTI|2010. 03. 09., 17:49|Utolsó módosítás:2010. 03. 09., 17:51|

A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport, ezen belül a tágabb értelemben vett Kelet-Európa gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján.

MIBŐL LESZ LAKÁSA?

Ön is szenved a válságtól?

Van róla története?
Írja meg nekünk!

JÁTSSZ ONLINE!

A cég szakértői valószínűtlennek nevezték az euróövezet felbomlását, és azzal sem számolnak, hogy a görög válság érdemi késést okozna az euróövezet bővítésében az eddig valószínűsített menetrendhez képest.

A legnagyobb európai hitelminősítő csoportszintű vezérigazgatója, David Riley elmondta: a cég által elvégzett idei első negyedévi felmérés szerint a befektetők több mint 80 százaléka számít a helyzet valamelyes vagy jelentős javulására, illetve legrosszabb esetben a helyzet változatlanságára a következő tizenkét hónapban a feltörekvő országokban. Ugyanakkor a felmérésbe bevontak csaknem háromnegyede tart az alapvető gazdasági körülmények jelentős, vagy valamelyes romlásától, illetve stagnálásától a magas adósosztályzatokba besorolt fejlett ipari térségben.

A legjobb, "AAA" adóskockázati besorolású országok kilátásairól szóló előadásában Brian Coulton európai vezérigazgató elmondta: az Egyesült Államok "AAA" státusa rövid és középtávon stabil. Ezt az amerikai gazdaság példátlan mértékű finanszírozási rugalmassága és a dollár jelenleg kikezdhetetlen globális tartalékvaluta-szerepe támasztja alá.

Az euróövezeti kockázatokról tartott előadásában Paul Rawkins térségi igazgató kijelentette: a Fitch szerint Görögország megsegítésének "sokkal tisztább módja" lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igénybevétele, mint az euróövezeti tilalmak megkerülése valamilyen módon.

Rawkins valószínűtlennek nevezte az euróövezet felbomlását. A Fitch térségi igazgatója idézett az euróövezeti jegybank egy tavalyi belső munkairatából, amelyben az állt: ha valamely tagállam távozna az euróövezetből, akkor az EU-ban sem lehetne maradása.

Kérdésre válaszolva igazgatótársa, Brian Coulton kijelentette: nem elképzelhetetlen valamely euróövezeti tagállam törlesztésképtelenné válása, ám ez sem járna feltétlenül az euróövezet felbomlásával.

Edward Parker, a Fitch feltörekvő európai szuverén besorolásokért felelős igazgatója Kelet-Európáról tartott előadásában kijelentette: mára a térséggel kapcsolatos félelmek nagyrészt elenyésztek. A kelet-európainál sok esetben rosszabb nyugat-európai adósságmutatókra utalva hozzátette, hogy "a kontinens más térségei kerültek reflektorfénybe".

A Fitch becslése szerint Kelet-Európa gazdasági teljesítménye tavaly átlagosan 6 százalékkal zuhant, miközben a többi feltörekvő térségé összességében növekedett. Az idén azonban várhatóan valamivel 3 százalék feletti ütemben növekszik a kelet-európai GDP is, jóllehet ennek egy részét bázishatások adják, és a Fitch Ratings nem számít arra, hogy a térségi növekedés üteme belátható időn belül visszatér a pénzügyi válság előtti időszakban mért szintekre - mondta Parker.

A görög pénzügyi válság kelet-európai járványveszélyét mérsékeltnek nevezte, kijelentette ugyanakkor: megvan a kockázata annak, hogy az euróövezeti döntéshozók a görög fejlemények miatt "kissé konzervatívabbá válnak" az euróövezeti tagjelölt országok által végrehajtott kiigazítások fenntarthatóságának megítélésében. A Fitch Ratings alapeseti várakozása azonban továbbra is az, hogy ha valamely tagjelölt ország teljesíti a maastrichti csatlakozási feltételeket, akkor fel is veszik az euróövezetbe, és a cég arra számít, hogy Észtország jövőre a valutaunió tagja lesz.

Az MTI kérdésére, hogy a hitelminősítő mindezzel együtt milyen esélyt ad egy jelentősebb késedelemnek az euróövezeti bővítésben a görög helyzet valamely kedvezőtlen fordulata esetén, Parker azt mondta: a Fitch Ratings a jövőre várt észt csatlakozás után - a többi tagjelölt ország költségvetési helyzete alapján - mindenképpen számít egy hosszabb bővítési szünetre, és 2014 előtt nem valószínűsíti újabb országok felvételét a valutaunióba.

Hozzátette ugyanakkor: az észt felvételi kérelem néhány hónapon belül esedékes elbírálásának eredménye kulcsfontosságú lesz az uniós hatóságok hozzáállásának megítélésében. Ha Észtország felvétele késne, az a térség egészének negatív jelzés lenne - mondta a Fitch Ratings feltörekvő európai besorolásokért felelős igazgatója.

[origo] címlapon»

Forrás: Hartl Nagy Tamás [origo] Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A 350 milliárdos Malév-kérdés Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
    Forrás: MTI/Máthé Zoltán Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
AEG Lavamat 76260 TL felültöltős mosógépMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor, gőz programok, AWT - Esőztető mosási technológia, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc ..
149.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

PARTNEREK AJÁNLATA

Mérlegelje lehetőségeit: bankometer.hu
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.

Szavazás

További adatok » Időjárás »