A magyar állam keresetet nyújtott be az Európai Bíróságnál idén február végén az M43-as autópálya finanszírozásával, illetve az uniós támogatás összegével kapcsolatban - közölte a pénzügyi tárca.
"Az Európai Bizottság (EB) M43-as autópálya támogatása kérdésében képviselt álláspontjával nem értünk egyet. Az EB egyetlen ügyben döntött, ez az M43-as autópályát érinti. Ebben az ügyben a magyar állam keresetet indított az Európai Bíróságnál idén február végén, az erre nyitva álló határidőben" - közölte az [origo]-val a Pénzügyminisztérium (PM).
A Napi Gazdaság hétfői cikke szerint 10 milliárd forint támogatást akar megvonni az EB Magyarországtól, mert az M43-as autópálya építéséhez kapcsolódó támogatásoknál a magyar hatóságok az áfát is az elszámolható költségek közé sorolták, holott ez a bizottság szerint ellentétes a szabályokkal.
A szakasz teljes költsége 85,12 milliárd forint, amelyből 80,54 milliárd forint számolható el, ebből a támogatás 49,88 milliárd forint. A bizottság álláspontja alapján a teljes, 85,12 milliárd forint költséggel szemben az elszámolható költség mindössze 64,44 milliárd forint. A támogatás ennek alapján 39,87 milliárd forint, ami tízmilliárd forinttal kevesebb, mint a Nemzeti Infrasturktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiszámított összeg.
A pénzügyi tárca szerint a vita lényege az, hogy a fejlesztés bekerülési ára és annak áfavonzata együtt képezik-e az uniós támogatás alapját, avagy csupán a bekerülési ár áfa nélkül. A magyar álláspont az, hogy a támogatást a bruttó összegből kell számolni, ez az érvelés az uniós joggal harmonizált áfa-törvény szabályaihoz igazodik - közölte a PM.
A magyar érvelés szerint a hazai infrastruktúra fejlesztőjeként ugyanis a NIF Zrt-nek nincsen lehetősége arra, hogy az autópálya megépítéséhez kapcsolódó áfát visszaigényelje, ilyen esetben pedig az uniós szabályok értelmében bruttó támogatásnak kell megvalósulnia.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.