Csányi Sándor, az OTP Bank vezére a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy a válság után ismét terjeszkedésbe kezd az általa vezetett pénzintézet, a legígéretesebb célpontnak Romániát nevezte. A bankár szerint a költségvetési hiány növelhető, ha az reformmal jár együtt, valamint arról is szót ejtett, hogy a jegybank akkor követett el hibát, amikor túl erősre engedte a forintot.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy Romániát tartja a legígéretesebb célpontnak a bank terjeszkedése szempontjából. A bankár három esetet említett, ahol már megtörtént a kapcsolatfelvétel a megvásárolandó intézményeknél és ebből van olyan, amelyeknél már a tárgyalások is elkezdődtek.
Az OTP a válságban többszörösére növelte a kockázati tartalékait, amely összegek a krízis elmúlásával felszabadulnak. Csányi Sándor elismerte, hogy a tartalékokból terjeszkednének: szeretnék minden leányvállalatuknál a gazdaságos üzemméretet elérni. A lehetséges irányoknál Csányi Romániát, Szerbiát, Szlovákiát és Horvátországot említette. Az eddigi vételekből nem mindegyik sikerült úgy, ahogy tervezték, de eladni egyik leányt sem akarják.
Ázsiában is kinézett egy országot
A neves bankár bízik a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásában, Horvátország esetében 2-3 éven belül. Szerbiánál nem mert tippelni sem Csányi, de abban bízik, hogy a környező országok felvételével a szerbeket sem hagyhatják ki. Az ukrán piac pedig elég nagy ahhoz, hogy önállóan is gazdaságos vállalkozást lehessen vezetni ott.
Csányi Sándor megemlítette, hogy Ázsiában is kinézett magának egy országot az OTP, de ennél többet nem kívánt elárulni. Mint elmondta, Ázsia vagy Brazília már most népszerűbb célpont a befektetőknek, mint Nyugat-Európa, de a régió még mindig alulértékelt, ezért itt is nagy növekedést várnak.
A válságban felmerült annak a terve, hogy a pénzügyi felügyeletet a Magyar Nemzeti Bankba olvasztanák. Ennek előnye a költségek leszorítása lenne, de Csányi szerint nincs olyan ok, ami miatt össze kéne olvasztani a két intézményt, a PSZÁF jelenleg is el tudja látni a feladatát.
Hiba volt a túl erős forint
Csányi Sándor szerint az MNB már kényszerpályán mozgott a válságban, ezért nem teszi felelőssé őket a kamatemelés miatt. Azt viszont felrótta, hogy a válság előtt túl erős volt a forint, ami nagyban visszavetette az exportban érdekelt vállalatokat. Összességében a költségvetési politikát nagyobb gondnak nevezte a válságban, mint a jegybanki politikát.
A bankár szerint a költségvetés hiánya elengedhető 4,5 százalékig, sőt tovább is, de csak akkor, ha ez együtt jár valamelyik nagy alrendszer (egészségügy, oktatás, önkormányzatok) reformjával. Ehhez szerinte a Nemzetközi Valutaalap engedélyét is meg lehetne szerezni. Csányi Sándor abban reménykedik, hogy a reformokhoz a Fidesz-kormányban meg lesz a "szükséges akarat és erő" - olvasható a Magyar Narancsban.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.