A pénzügyi válság előtti öt évben több mint az ötszörösére emelkedett, tavaly viszont 50 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest a kelet-európai gazdaságokba érkező közvetlen külföldi befektetések (FDI) értéke, amely azonban jó eséllyel válság nélkül is csökkent volna - áll a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég elemzésében, amely szerint a térségen belül egyedül Szlovákia ért el növekedést ezen a téren, köszönhetően a TriGránit-csoport beruházásának.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0710/20071004demjansan.jpg)
Demján cége, a Trigránit javította Szlovákia adatait
2003 és 2008 között 30 milliárd dollárról 155 milliárd dollárra emelkedett a közép- és kelet-európai országokban befektetett működőtőke (FDI) értéke.
Tavaly azonban már a közép-kelet-európai országcsoport egészében is csak 77 milliárd dollárra rúgott ez az összeg - derül ki az világ legnagyobb könyvvizsgáló cégei közé tartozó PricewaterhouseCoopers (PwC) legfrissebb, Londonban kiadott tanulmányából.
Szlovákiának a TriGranit segített
A régióban egyetlen kivétel Szlovákia, ahol 55 százalékkal emelkedett a működőtőke-befektetések értéke, de ez jórészt egyetlen ügyletnek, a Demján Sándor magyar üzletember vezette ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó TriGranit-csoport tavaly bejelentett 2,3 milliárd dolláros beruházásának köszönhető. Ez adta a teljes tavalyi szlovákiai tőkebeáramlás több mint 40 százalékát - áll a PricewaterhouseCoopers elemzésében.
A véglet Lettország és Szlovénia, ezekben az országokban 71, illetve 70 százalékkal zuhant tavaly a működőtőke-beáramlás az egy évvel korábbihoz képest. Magyarország a középmezőnyben van, valamivel több mint 40 százalékos hanyatlással. Ennél jóval nagyobb mértékben - csaknem 60 százalékkal - csökkent a Lengyelországba érkező közvetlen külföldi befektetések értéke, Csehország pedig megúszta 20 százalékos volt a visszaeséssel.
A válság nélkül is kevesebb tőke jött volna
A PricewaterhouseCoopers elemzői szerint a közép-kelet-európai térségben a hitelválságot követő recesszió nélkül is valószínűleg kevesebb tőke érkezett volna a térségben, mert a válság előtt meredek növekedésnek indultak a németországi szinthez mért munkaköltségek. A recesszió csak még jobban gátolta a tőkebeáramlást, miután a hitelkockázati felárak emelkedése és az egy főre jutó jövedelmek esése nyomán a befektetők már kevéssé találták vonzónak az országcsoportot - áll a PwC csütörtöki elemzésében.
A cég által a következő évekre kidolgozott forgatókönyvek közül a legvalószínűbb szerint a tavalyi 77 milliárd dollárról az idén 97 milliárd dollárra emelkedik a térségbe érkező működőtőke értéke, amely a 2008-as csúcsot csak 2013-ban haladja meg újra, de 2014-ben elérheti a 172 milliárd dollárt is.
Ennél kevésbé valószínű, a "befektetési frász" néven futó előrejelzés, amely szerint a hitelkockázati felárak az 2014-ig a tavalyi magas szinten maradnak, így négy év múlva is csak 147 milliárd dollár tőke érkezne a régióba, ami nem érné el 2008-as csúcsot. A legkedvezőbb, "bérönmérsékletnek" nevezett forgatókönyv szerint csak az infláció ütemében nőnek a térségben a bérek, így a gazdasági növekedést nem kísérné befektetésriasztó mértékű bérnövekedés. A PwC szakértői szerint e forgatókönyv megvalósulása esetén a közép-kelet-európai 2014-ben 214 milliárd dollár tőkére számíthatna a régió.
|
Legjobbak között Demján cége A TriGranit egyébként Európa legnagyobb ingatlanfejlesztői közé került: a PropertyEU szakmagazin a megvalósításra kerülő fejlesztések tervezett értéke alapján összeállított - február közepén megjelent - listáján a negyedik helyre rangsorolta céget. Demján Sándor, a cég elnöke az elismerésről azt mondta: "Különösen fontos üzenetet hordoz, hogy a kedvezőtlen gazdasági és pénzügyi feltételek között az elmúlt egy évben a TriGranit három helyet előre lépett a nemzetközi rangsorban. Ez megerősíti a vállalat stratégiájának helyességét, hatékonyságát. Állami mentőcsomag nélkül, saját reputációnkon alapuló banki együttműködés mellett, időben hoztuk meg a szükséges intézkedéseket: így nem válságkezelésre, hanem a válság utáni vezető szerep megalapozására fordíthattuk erőnket". A TriGranit egy nemzetközi ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalat, amely Közép-Kelet-Európa 7 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években. |
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.