Az OTP repítheti a tőzsdét

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,49 pontos emelkedéssel, 22 887,73 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,11 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Kovács Roland, Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az OTP árfolyama fontos szinthez ért. Ha a bankpapír átlépi a január közepén elért 6264 forintos csúcsot, akkor "kitörhet a piac". Az elemző utalt arra, hogy az OTP adja a forgalom mintegy 70 százalékát, így annak emelkedése a BUX-ot is emeli. A délután folyamán két fontos amerikai makroadatot is publikálnak, ami az árfolyamok mozgásában további irányt adhat.

Kun Szabolcs, a Quaestor Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója is emelkedésre számít. Ebben az OTP járhat az élen. Péntek reggel a Nomura 6400 forintról 9200 forintra emelte a magyar bankpapír célárát befektetési ajánlással, ami támogathatja azt, hogy a 6200 forintos kulcsszintről az OTP árfolyama elrugaszkodjon.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22 863,24 ponton zárt csütörtökön.