Nyugat-Magyarországon vége a válságnak, Kelet-Magyarországon viszont még tombol - ez derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felszámolási adataiból. A tavalyi második félévben kibontakozó tendenciák általánossá váltak, a dunántúli régiókban határozottan csökken a bedőlt cégek száma, a Közép-Magyarország régióban és az ország keleti felében pedig növekszik. Üdítő kivétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, amelyen mintha átrobogott volna a válság.
A Dunántúlon csökken, Közép- és Kelet-Magyarországon viszont továbbra is nő a bajba jutott cégek száma - közölte a céginformációs szolgáltatásokat nyújtó Opten Kft.
Ahogyan eddig, úgy most is a Dél-Dunántúlon a legjobb a helyzet, ahol a január-februári időszakban összesen 24 százalékkal kevesebb cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. A térség eddig is a válság által legkevésbé sújtott régiója volt az országnak: itt kizárólag 2008 végén és 2009 legelején mutattak érdemi növekedést az adatok, tavaly februártól stabilizálódott, majd csökkenésnek indult a bedőlések száma.
A másik nagy nyertes a Közép-Dunántúl régió, ahol az év első két hónapjában 16 százalékkal kevesebb céggel szemben indítottak felszámolást a hitelezők, mint egy évvel korábban. A Közép-Dunántúl régió "válságkarrierje" azonban eltér déli szomszédjáétól, mert itt 2009 elején még nagy erőkkel támadott a válság. Tavaly az első félévében a bedőlt cégek száma több mint 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, azóta viszont nagyot fordult a világ.
A fővárosban még nincs javulás
A dunántúli régiók sorából némiképp kilóg Nyugat-Magyarország, ahol lényegesen szerényebb mértékben ugyan, de szintén csökken a bajba jutott cégek száma. A régió két szomszédjához hasonlóan akár jól is szerepelhetne, ám Vas megyében 2006 óta lassan, de biztosan emelkedik a felszámolási hányad, azaz a bedőlt cégek aránya a működő cégekhez képest. Tavaly a ráta 1,8 százalékról 2,2 százalékra romlott, holott 2006-ban egy százalék alatt maradt.
Közép-Magyarországon és a fővárosban van Magyarországon messze a legtöbb vállalkozás bejegyezve, és itt még tart a növekedés. Az év első két hónapjában a régióban 24 százalékkal több céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, vagyis a térség vízválasztó az ország két fele között. Az Észak-Magyarország régió mutatja ma a legerősebb válságtünetet, itt az első két havi növekedés üteme 43 százalék, míg a Dél-Alföld régióban "csupán" 29 százalék.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei "csoda"
Magyarország keleti részén kilóg a sorból az Észak-Alföld régió. Ennek egyetlen oka van: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoda. Jász-Nagykun-Szolnok megyében ugyanis 77 százalékkal, Hajdú-Biharban pedig 25 százalékkal több céggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban, ám Szabolcs mindezt 65 százalékos csökkenéssel kompenzálni tudta. Sőt az ottani visszaesés révén a régió egészében 25 százalékos csökkenést mutatott az első két havi adat.
Mindez azért lehetséges, mert Szabolcs-Szatmár-Beregben korábban messze a legtöbb cég jutott bajba a három megye közül. A megyében 2008-ban és 2009-ben rendkívül magas, 8,7 százalék volt a felszámolási hányad, s ez egyedülálló Magyarországon. Összehasonlításul: a második legrosszabb helyzetben levő Nógrád megyében csak tavaly emelkedett 5 százalék fölé a mutató, 2008-ban még 4 százalék alatt maradt. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint nem tudható, pontosan mi zajlik a keleti végeken - elképzelhető, hogy egy korábban virágzó ágazat agóniája ért véget, de az sem kizárt, hogy cégtemetők működtek a térségben, és ez az "iparág" valamiért máshová helyezte át a székhelyét.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.