A szerdán egyéves csúcsra erősödő forint árfolyamát a következő hetekben a nemzetközi hangulat határozhatja meg, ebben egyetértenek a szakértők, a választásokban rejlő kockázatok megítélésében akadnak különbségek. Van olyan vélemény, amely szerint a Jobbik túlzott előretörése könnyen gyengülő pályára küldheti a forintot.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static9.origos.hu/i/1003/20100317forintpap3.jpg)
262,78 forint. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos középárfolyama alapján ennyibe került szerdán egy euró, ennél olcsóbb euróra az elmúlt tizenkét hónap során nem volt példa.
Szakértők szerint a forint ereje gazdaságilag nem indokolt, de a befektetők kockázatéhsége felülírta a forgatókönyvet. A következő hetekben is a nemzetközi hangulat lesz a meghatározó, ha ez pozitív marad, a választások akkor is okozhatnak meglepetést.
Ha nincs hír, az jó hír
Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője elmondta, a forint ugyan erős, de ennek nincs különösebb makrogazdasági oka, a piacon ugyanis alacsony a forgalom, kevesen üzletelnek. A forint piacán manapság már az is jó hír, ha nincs hír, ennek is köszönhető a magyar deviza erősödése - mondta a kereskedő.
"Kegyelmi árfolyam a mostani" - értékelte a éves csúcsra emelkedő forint helyzetét Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank szakértője. Ez annyit tesz, hogy bár a gazdasági mutatók oldaláról nem indokolt a 263 forint alatti euróárfolyam, a nemzetközi befektetői hangulat azonban megengedi ezt a forintárfolyamot. Rossz hír nem jelent meg külföldön az utóbbi hetekben, sőt, inkább pozitív hírek segítik a feltörekvő piaci devizákat. Ilyen például, hogy Görögország például megtette az első lépéseket súlyos pénzügyi problémáinak rendezésére. Összességében arról van szó, ha optimizmus uralja a piacokat, akkor egy adott ország gyenge számai mellékesek - tette hozzá Ruzsonyi Ákos.
Túlértékelt a forint
A makrogazdasági adatok valóban kiábrándítóak és nem indokolnak forinterősödést - a gazdaság a rendszerváltás legrosszabb évét zárta tavaly és az idei várakozások sem számolnak növekedéssel, az ipar is lassan talál magára -, ugyanakkor a kilátások kedvezőek, javulást ígérnek, ezt pedig pozitívan ítélik meg a befektetők, akik egyébként nem is elsősorban Magyarországgal, sokkal inkább Görögországgal foglalkoznak, így oldalvízen erősödni tud a forint.
A Raiffeisen Bank legfrissebb devizapiaci elemzése szerint a nemzetközi hangulat kedvező alakulása mellett a befektetők Magyarország kilátásait változatlanul jónak látják és az áprilisban esedékes választásokban inkább lehetőséget, mintsem kockázatokat látnak. Jelentős támogatottság mellett megindulhatnak a régóta szükséges reformok. A kedvező kockázati környezet miatt az egy héttel ezelőtt júniusra 285, szeptemberre pedig 275 forintos euróárfolyamot jósoló raiffeisenes elemzőcsapat felülvizsgálja prognózisait. Ugyanakkor a Raiffeisen szakértői mellett az ING, a Commerzbank és a Takarékbank szakemberei is közölték, túlértékeltnek tartják a forintot és további erősödést fundamentálisan nem látják megalapozottnak.
|
Nem valószínű, a 260 forintnál olcsóbb euró Ruzsonyi Ákos úgy látja, hogy a gazdaság fundamentális folyamataira alapozott modellek szerinti egyensúlyi árfolyamszintnél - melyet a legtöbb piaci szereplő 270 körüli szinten határoz meg - a forint árfolyama jelenleg valamivel erősebb, amit elsősorban a nemzetközi piaci optimizmust meglovagoló rövid távú pénzmozgások indokolnak. Ha ez a folyamat folytatódik, a commerzbankos szakember akkor sem számít arra, hogy a közeljövőben 260 forint alá süllyedjen az euró árfolyama. |
Választási kockázatok
Ellentétben az előző választásokkal, a mostani voksolást nem előzi meg jelentős bizonytalanság, akkor ugyanis kormányváltás is benne volt a pakliban, ráadásul a rendkívül rossz hiányszámok, illetve a belpolitikai feszültségek nyomot hagytak a forint árfolyamán. Ruzsonyi Ákos nem lát különösebb kockázatot a választásokban, ahogy a Raiffeisen szakértői sem.
|
Meg lehet egyezni a hiánynövelésről A piacok tisztában vannak azzal, hogy Fidesz hozzá akar nyúlni a költségvetéshez, adott esetben megemeli a hiányt. A Nemzetközi Valutaalap is várhatóan partner lesz a hiányemelésben, ha valódi, például az önkormányzatok fogyókúráját vagy takarékosabb egészségügyet célzó lépéseket tesz az új kormány - mondta a Commerzbank szakértője, aki szerint az utóbbi hónapokban elhangzott 6-7 százalékos hiányszámok egyfajta stratégiát jelenthetnek, ha ennél alacsonyabb deficitet szeretnének elfogadtatni végül, akkor annak még gyakorlatilag örülni is fognak a piacon, mondván, ennél rosszabbra számítottak. A BKV, MÁV adósságainak rendezése sem verné ki a biztosítékot abban az esetben, ha egyúttal a következő kormány látható változásokat vinne véghez ezeknél a cégeknél, azaz nem termelnék újra a hiányt. A piac és az IMF is nagyon jól tudja, hogy az állami pénznyelők tartozásait rendszeresen ki kell fizetni, az a kérdés, hogy egyszerre csinálja meg a kormány vagy elhúzza négy évre. |
Kolba Miklós ugyanakkor úgy véli, jó nemzetközi hangulat esetén is van kockázata a választási eredménynek. A Fidesz győzelmét ugyan borítékolják a befektetők, az viszont nagyon nem mindegy, hogy a befektetők szemében szélsősége Jobbik mekkora aránnyal kerül be a parlamentbe. A szélsőjobb jelentős előretörését a külföldi elemzők nem néznék jó szemmel és pozitív piaci hangulat ellenére gyengíthetik a forintot, szélsőséges esetben akár 10-15 forintos euróerősödés sem elképzelhetetlen. Kolba hozzáfűzte: a választások után pedig a Fidesznek mielőbb mondania kell valami a terveiről, hogy megnyugtassa a piacokat.
|
Fidesz tervei Surányi György január végén, a Népszabadságban megjelent cikkében - melyet Orbán Viktor saját Facebook-oldalán ajánlott elolvasásra - egyebek mellett amiatt ostorozta a jegybank jelenlegi vezetőit, hogy hosszú éveken keresztül indokolatlanul magasan tartotta a kamatszintet, "erőltette" a forint felértékelődését. Surányi kijelentette, hogy a "gyenge gazdaság erős forintja" fenntarthatatlan volt, illetve a forint "jelentős túlértékeltségéről" írt. Mindezek alapján okkal feltételezhető, hogy egy Orbán vezette kormány megengedhetőnek tartaná, hogy más célok elérése (elsősorban a magyar cégek versenyképességének javítása) érdekében a mostaninál gyengébb legyen a forint. Erre utal az is, hogy fideszes poltikusok többször bírálták az MNB-t a szerintük túl magasan tartotta a kamatot a válság alatt. . |
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.