Több elemző szerint újabb kamatcsökkentésre ad lehetőséget a forint erősödése, ami azt jelzi, hogy a befektetők vonzó célpontnak tartják Magyarországot.
Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke egy frankfurti fórumon azt mondta, hogy Magyarország számára további lehetőség nyílik a pénzpiaci lazításra, azaz az alapkamat csökkentésére. Szerinte a forint ereje, a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának növekedése és az infláció várható alulteljesítése teszi lehetővé a lazítást.
A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint is folytathatja a Magyar Nemzeti Bank a kamatcsökkentési programját, mert a forint erős. "A magyar pénz ereje azt mutatja, hogy a befektetők kedvelik Magyarországot" - mondta Nigel Rendell, az RBC közgazdásza és hozzátette: "a forint meglepő ereje jó hír és lehetővé teszi a jegybanknak, hogy gyorsabban és nagyobb mértékben vágja a kamatot, mint korábban arra számítani lehetett. A Magyarországról alkotott kép inkább pozitív és nem látok belföldi kockázatot, amely felborítaná ezt a trendet".
Új lendületet kaphat az MNB
Raffaella Tenconi, a Wood elemzője szembement azokkal az érvekkel, amelyek azt a mérsékelt jegybanki álláspontot támasztották alá, miszerint a görög válság és a magyar választások kockázatai miatt nem lehetett nagyobb kamatvágásokat végrehajtani. Az elemző szerint a befektetők növekvő kockázatvállalási hajlandósága felülírja ezeket az érveket. "A lazítási ciklus új lendületet kaphat" - mondta.
| Az MNB döntéshozó testülete, a monetáris tanács március 29-én tartja következő kamatdöntő ülését, a piaci várakozások szeirnt a jegybankárok mérsékelni fogják a jelenleg soha nem látott mélységben - 5,75 százalékon - lévő alapkamatot. |
Magyar devizakereskedők nem azonosan látják a választásokban rejlő kockázatokat. A Raiffeisen és a Commerzbank szakértői szerint nincs különösebb rizikója a voksolás eredményének, mert a piac gyakorlatilag biztosra veszi a Fidesz győzelmét. Kolba Miklós, az ING szakértője közölte, hogy a Fidesz győzelme valóban be van árazva, ám a külföldi befektetőknek nem mindegy, hogy a Jobbik milyen eredményt ér el. Utóbbi párt jelentős térnyerése gyengítheti a forintot - tette hozzá Kolba.
A forinterősödést egyébként nem tartja mindenki jónak: a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége márciusi konferenciáján az egyik vállalkozó azon kesergett, hogy a 260 forintos euróárfolyam ellehetetleníti a hazai cégeket, amelyek exportra termelnek. Véleménye szerint a 280 forintos árfolyam sokkal inkább segítené a gazdasági fellendülést.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.