Továbbmenetelt a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,88 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 24 113,63 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 34,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

A korábban tapasztalt jó hangulat folytatódott kedden is a részvénypiacon, a magyar tőzsde jól teljesített az MTI által megkérdezett szakértők szerint. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta, hogy kedden sem tudta áttörni az OTP árfolyama a 7 ezer forintos szintet, úgyhogy várhatóan a következő napokban ezt a szintet tovább tesztelik. Mint mondta, az OTP úgy tudott több mint 1,7 százalékot erősödni, hogy közben a régióban nem volt egyértelmű trend a bankszektorban.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az OTP mellett a Richter napi maximumát, a 44 ezer forintos szintet emelte ki. Szavai szerint a befektetők az OTP 7 ezres és a Richter 44 ezres szintjeit tesztelgetik. Ezek elsősorban lélektani határnak számítanak - jegyezte meg. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy a budapesti börze - a bukarestit leszámítva - felülteljesítő volt a régióban.

A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,25 százalékkal 19 600 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 117 forinttal, 1,71 százalékkal 6942 forintra erősödött, forgalmuk 25,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 748 forintra gyengült, forgalma 3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 900 forinttal, 2,09 százalékkal 43 900 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 112,8 millió forintos forgalom mellett 400 forinttal, 1,92 százalékkal 21 200 forintra emelkedett.

A BUMIX 2132,07 ponton zárt kedden, ez 30,98 pontos, 1,47 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.