Hullámvasutazott a forint, újabb rekordon a svájci frank

Vágólapra másolva!
Közel reggeli szintjén állt a forint kedd délután, négy óra körül alig több mint 264 forintot kellett adni egy euróért. Napközben a 263,30-as szinten is járt a kurzus, de 265 forint fölött is megfordult az árfolyam. A svájci frank immár nyolcadik napja erősödik az euróhoz képest, ma is megdöntötte a rekordját.
Vágólapra másolva!

Kedden kevéssel délután 4 óra után egy euróért 264,28 forintot kértek a bankközi devizapiacon, ez gyengülést jelent a kora reggeli 263,30 forintos árfolyamhoz képest, ugyanakkor erősödést a hétfői 265 forintos kurzushoz képest.

A dollárt kedden délután 195,17, a svájci frankot pedig 184,83 forinton jegyezték.

A frank euróhoz mért árfolyama először hétfőn erősödött a történelmi árfolyamrekord közelébe, sőt rövid időre meg is döntötte azt. A hétfői bankközi kereskedelemben egészen 1,4308-ig gyengült az euró, majd 1,4315 frankra korrigált. Kedden délután az 1,429-es szint körül járt az euróhoz mért jegyzés, ami újabb rekordot jelent svájci szemszögből.

A svájci frank a múlt hét közepén kezdett erősödni az euróval szemben, mert piaci értesülések szerint a svájci jegybank (SNB) az eddiginél kisebb elánnal küzd már a frankerősödés ellen. A svájci jegybankárok jelezték, a frank túlzott erősödésével szemben fellép majd a jegybank, de a piaci várakozásokat ez sem tudta jelentősen módosítani.

A biztonságos pénznek tekintett svájci deviza immár nyolcadik napja erősödik az euróval szemben, ami 17 hónapja nem látott hosszúságú menetelést jelent. A Bloomberg jelentése szerint kedden az angol fonttal szembeni erősödés volt a legintenzívebb, de szinte minden vezető devizával szemben javított a svájci pénz.

A rallynak köszönhetően a világ egyik vezető bankháza, a UBS AG az eddigi 1,45-ös szint helyett 1,40-re változtatta a három hónapon belül várható frank/euró árfolyamot, vagyis további erősödés van kilátásban a pénzintézet szerint.

A frank az euróval szemben az idén eddig csaknem 4 százalékot ment fel.