Idén 3-400 millióra számít Magyarország az EBRD-től

Vágólapra másolva!
A 2010-es beruházásokról is tárgyalt Bajnai Gordon miniszterelnök Thomas Mirrow-wal, az EBRD elnökével kedden Londonban. A tervek szerint Magyarország idén 3-400 millió euró közötti összeget vesz fel az intézettől, amelyet többnyire megújuló energiaforrásokra, távfűtés-beruházásokra, a pénzügyi szektor erősítésére és határokon átnyúló beruházásokra használ fel.
Vágólapra másolva!

Magyarország 1990 óta tagja az EBRD-nek, azóta 108 projektre összesen 2,49 milliárd eurót vett fel. Ebből az önerővel és más forrásokkal kiegészítve 7,86 milliárd euró értékű beruházás valósult meg. Az ország ezzel a negyedik helyen áll a hitelkihelyezési rangsorban.

Az EBRD egyébként 2009-ben csak 300 millió eurót szánt közép-európai fejlesztésekre, majd kivonult volna, ám a válság miatt két lépésben 800 millió euróra növelte a hozzáférhető csomagot. Tavaly öt magyar projekt kapott forrást 567 millió euró értékben, ami a legnagyobb Magyarországnak szánt összeg volt az intézet fennállása óta. Ebből a pénzből a reálgazdaságnak jutott, ezen felül pedig olyan infrastrukturális beruházásokra, mint a szőregi stratégiai gáztározó.

Idén körülbelül 3-400 millió euró összegre számít Magyarország. Ebből a többi között energiaberuházások és határon átnyúló projektek valósulnak meg.