A forint visszatért, a svájci frank még erősebb lett

Vágólapra másolva!
Portugália leminősítése miatt napközben gyengült a forint, aztán újra erőre kapott, így kora este 264 forint alatt járt az euró. A nemzetközi piacokon az euró gyengült a dollárral és a svájci frankkal szemben is.
Vágólapra másolva!

Szerdán kora este, nem sokkal hat óra után 263,60 forintnál járt az euró árfolyama, ez nem jelent változást a délelőtti helyzethez képest. A dollárt az esti időpontban 197,50, a svájci frankot 184,20 forintért adták a kereskedők.

A forint egész nap jól tartotta magát egész nap a forint az euróval szemben egészen addig, míg be nem jelentették, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő lerontotta a Portugália besorolását a költségvetés és a gazdaság gyengeségeire hivatkozva.

Ezt követően egészen a 265 forintos szintre ugrott az euró, délután azonban visszatért a 264 forint alatti tartományba - mondták kereskedők, akik egyúttal közölték: bár az euró gyengült a dollárral szemben, ennek ellenére régiós valuták erősek maradtak. (Dollár euróval szembeni erősödésénél általában gyengülni szoktak régiós pénzek.) A következő napokban elsősorban a nemzetközi hírek befolyásolhatják a forint árfolyamát, az euró várhatóan 262-267 forintos tartományban marad - derül ki a szakértők prognózisából.

Még menetel a frank

A nemzetközi piacon a svájci frank folytatta az erősödést. Az euró svájci frankhoz mért árfolyama mélybe került a hét első napjaiban, a rekordalacsony szintet jelentő 1,4300 frankos eurójegyzést kedden lépte át a kurzus, szerdán kora este 1,4270-nél járt az árfolyam. A korábbi rekordot a válság legsúlyosabb időszakában érte el. A frank a múlt hét szerda óta erősödik lendületetesen, miután a piacon elterjedt, hogy a svájci jegybank már nem akarja mindenáron megakadályozni a frank erősödését.

A pletykára reagálva a svájci jegybank sietett megnyugtatni a túl erős frank miatt aggódókat: Philipp Hildebrand elnök kedden bejelentette, hogy nagy mennyiségű külföldi devizát vásárolhatnak a frank gyengítése és az infláció egészséges szintre emelése érdekében. "Nem engedjük a defláció (árszínvonal-csökkenés - a szerk.) kockázatát újra felbukkanni, ez az álláspontunk kristálytiszta" - mondta a jegybank elnöke. Ennek ellenére azonban a frank szerdán erősödött az euróval szemben. A Raiffeisen piaci szakértői szerint a frank drágulása és Hildebrand kijelentése alapján valószínűsíthető, hogy a svájci jegybank rövidesen újra beavatkozik a piacon annak érdekében, hogy gyengítse a frankot. (A frank erősödésének devizahitelekre kifejtett kedvezőtlen hatásáról itt olvashat bővebben.)