Költségvetési Tanács: Nagyobb lehet a hiány a tervezettnél

Vágólapra másolva!
Változatlan szabályozás esetén a következő években az államháztartás hiánya nagyobb lenne, mint amit a reáladósság-szabály megkíván, vagyis ennek betartásához kiigazító költségvetési intézkedésekre van szükség - derül ki a Költségvetési Tanács csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzéséből.
Vágólapra másolva!

A tanács várakozása alapján ebben az évben 4,2 százalékos lesz az uniós számítások szerinti deficit, míg a kormány hivatalos prognózisa 3,8 százalékos hiány. A különbözetet olyan egyszeri vagy átmeneti tényezők ellensúlyozhatják, mint például a magánnyugdíj-pénztári tagok állami nyugdíjrendszerbe történt visszalépése, vagy a tartalékok zárolása.

Változatlan szabályozás mellett azonban 2011-re már a GDP 1,2 százalékának megfelelő hiánytúllépést jelez a Költségvetési Tanács. A testület várakozása alapján 4 százalékos lesz a hiány, míg a hivatalos prognózis szerint 2,8 százalékra csökken a deficit.

A szakértők szerint ha az időszak elején tartós hatású intézkedésekkel sikerül a szükséges egyenlegjavulást elérni, az a későbbi évek feszültségét is csökkentheti. Ám ha csak egyszeri intézkedésekkel sikerül fenntartani egy-egy év egyenlegét, akkor a későbbi évekre kimutatott feszültség fennmarad.

Kopits György, a testület elnöke elmondta: a 2010-2014-re szóló előrejelzést a már kihirdetett törvények változatlanságát feltételezve készítették.

Évente kétszer, a parlamenti ülésszakok előtt készít majd hasonló kivetítéseket a Költségvetési Tanács - közölte Kopits. A 2010-2014-es időszak gazdasági folyamatainak költségvetési hatásait elemző dokumentum szerint idén még kisebb, 0,4 százalékpontos hiánycél-túllépés várható.