Délelőtt lendületet vett a forint és 265,4-es szintről 264,2-ig erősödött, de hamar kifulladt az erősödés. Délután lassan visszatért középre és 265-ön fejezte be a napot.
A bizakodó európai tőzsdei hangulatot a kínai ipari termelés növekedését tükröző adatok, valamint a japán jegybank negyedéves gazdasági állapot felmérése, az úgynevezett Tankan-jelentés alapozta meg és számos európai ország várakozásokat meghaladó termelőipari beszerzési indexe teljesítette ki.
A svájci márciusi gazdasági index, a PMI 2006 novembere óta, az olasz pedig 2007 júniusa óta a legmagasabb értékre emelkedett, a német 2000 áprilisa óta a legnagyobb mértékű növekedést érte el, az euróövezeti PMI pedig 40 havi csúcsra emelkedett. Növekedést mutatott a lengyel, a cseh és a török index is. A lengyel PMI 25 havi csúcsot mutatott, bár elmaradt az elemzői várakozásoktól, a cseh PMI pedig két éves csúcsot ért el. A magyar mutató csökkent ugyan, de 50 pont felett áll, már sorban egymás után a harmadik alkalommal, azaz a termelés bővülését tükrözi.
A térségbeli devizák árfolyamának erősödését támogatja az is, hogy gyakorlatilag elhárult a görög adósságtörlesztési kétségek euróra gyakorolt nyomása, a befektetők bizalma az eurózónával kapcsolatban helyre ugyan nem állt, de kételyeik enyhültek.
A forint befektetői megítélését nagyban javítja az Euromoney szerdán nyilvánosságra hozott új országkockázati rangsora is, amelyben Magyarország a tavaly márciusi 54. és a szeptemberi 64. hely után most a 46-ra került. Ugyanakkor a súlyos államháztartási és adóssággondokkal küszködő fejlett ipari gazdaságok - köztük az Egyesült Államok és Görögország - lejjebb csúsztak.
Az eurót 265,01, a dollárt 196,06, a svájci frankot 187,15 forintért adták délután 5 óra előtt.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.