Kevés gyerek születik - bedőlhet a tajvani export

Vágólapra másolva!
Központi intézkedésekkel akarják növelni a gyerekvállalási kedvet Tajvanon, mert attól tartanak, hogy az újszülöttek számának csökkenése miatt már a közeljövőben veszélybe kerülhet az export vezérelte gazdaság termelőképessége. A kormány - egyéb családalapítást ösztönző program mellett - 1 millió tajvani dollárt (több mint hat millió forintot) ajánlott fel annak, aki a legjobb gyerekvállalásra ösztönző jelmondatot kitalálja.
Vágólapra másolva!

Tavaly az 1000 lakosra számított születések száma mindössze 8,3 volt, amivel Tajvan csak Németországot, Hongkongot, Olaszországot és Japánt tudta megelőzni az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) becsült adatai szerint.

A gyerekvállalás helyett a karrierépítést tartják fontosabbnak a tajvaniak, ráadásul anyagi megfontolásból is egyre későbbre halasztják a családalapítást vagy egyáltalán nem vállalkoznak rá. A lakásárak gyorsan emelkednek egyes térségeiben, miközben a bérek stagnálnak, ami tovább súlyosbítja a középosztálybeli házaspárokra nehezedő pénzügyi nyomást.

A tajvani hatóságokat nyugtalanítja, hogy 10-15 éven belül a fizikai vagy a szellemi munkaerő hiánya miatt a sziget nem tudja majd tartani a lépést a hasonló fejlettségű ázsiai ipari országokkal vagy a gyors ütemben fejlődő délkelet-ázsiai államokkal. A gazdaság termelőképessége romlani fog, amint a nyugdíjasok száma meghaladja a pályakezdőkét, hacsak nem indul meg a külföldön dolgozó tajvaniak tömeges hazaáramlása vagy az idősek nem helyezkednek el - figyelmeztetnek közgazdászok a Reuters szerint.

A városok és a megyék arra készülnek, hogy támogatáscsomaggal ösztönzik a gyerekvállalást, a parlament pedig adókedvezményeket nyújtana - mondta Hu Csung-jing, a tajvani kormány gazdaságtervezési és fejlesztési tanácsának miniszterhelyettese, aki jó példaként említette, hogy egyre több munkáltató üzemeltet bölcsődét az alkalmazottak gyermekeinek. Hírek szerint a kormány most tanulmányozza a gyerekgondozási segély tervét: a gyermek három éves koráig a szülők havi 5000 tajvani dollárt (mintegy 31 ezer forintot) kapnának. Hosszabb távon megoldást jelenthet az is, hogy növelik a vendégmunkások számát - mondta Tony Phoo tajpeji közgazdász. A 23 millió lakosú szigeten most mintegy 300 ezer külföldi dolgozik, többségük délkelet-ázsiai.

Japán 7,64-es születési arányszáma ellenére is bírja a kemény gazdasági versenyt, részben a munkafolyamatok gépesítésének, részben pedig annak köszönhetően, hogy ösztönzi az idősebb korosztály, a nők és a külföldiek munkavállalását. A Tajvanhoz hasonló fejlettségű Szingapúrban 9 éven át folyósított családi pótlékkal próbálják növelni a születési arányszámot, amely becslések szerint 8,82 volt 2009-ben.