Demján Sándorkkvtakarékszövetkezetvállalati felvásárlásMagyar Tőketársaság Zrt.Milton BankWallis Rt.
unegyed

Megveheti Demján cége a Wallis bankját

Jóváhagyta a PSZÁF a Demján Sándor által alapított Magyar Tőketársaság Zrt. bankvásárlását. A Trigránit elnökének cége a kkv-szektort finanszírozza majd a Milton Bankon keresztül, vélhetően a takarékszövetkezetekkel együttműködve.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán engedélyezte, hogy a Magyar Tőketársaság Zrt. 100 százalékos tulajdont szerezzen a Milton Bank Zrt.-ben - közölte a cég szerdán.

A Demján Sándor nagyvállalkozó által 2009 novemberében alapított Magyar Tőketársaság Zrt. közleményében ismerteti: elsődleges feladatának a forráshiánnyal küzdő magyar kis- és középvállalatok finanszírozását tartja, megítélése szerint a hazai gazdaság fellendülésének segítésére szükség van egy teljesen magyar, hazai tulajdonban lévő bankra.

A korábban a német WestLB AG tulajdonában álló hitelintézetet tavaly vásárolta meg a Wallis Zrt. Idén februárban a vállalat a részesedésszerzésről és együttműködésről állapodott meg a Magyar Tőketársaság Zrt.-vel, amely később ajánlatot tett a 100 százalékos tulajdonrész megvásárlására, és a Wallis ezt elfogadta. A tranzakció várhatóan május elején zárul.

Az új tulajdonos a későbbiekben tőkeemelés formájában további tulajdonostársak bevonását tervezi. Az MTI úgy értesült, hogy a Milton Bank a jövőben szoros kapcsolatra törekszik a takarékszövetkezetekkel. Demján Sándor az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke, és korábban többször ismertette elképzeléseit arról, hogyan finanszírozhatnák a takarékszövetkezetek a kkv-szektort.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra
Olvasnivaló