Erősebben kelt a forint, 260-as szint felé indulhat az euró

Vágólapra másolva!
Szerda reggel erősödött a forint, ha pedig a nemzetközi piacokon az optimizmus lesz az úr, akkor az euró a 260 forint felé veheti az irányt.  
Vágólapra másolva!

Szerdán reggel folytatódott a mérsékelt forinterősödés, 8 óra után 263 forintot kértek egy euróért a devizakereskedők. Ekkor a dollár jegyzése 192,60, a svájci franké pedig 184,30 forintnál tartott.

Az euró jegyzése hétfő délután és kedd reggel még a 265 forint közeli szinteken mozgott, azóta fokozatosan erősödött a forint, annak ellenére, hogy kedden az európai részvénypiacokon pesszimizmus uralkodott. A kedvezőtlen hangulatban bekövetkezett forinterősödés arra utalhat, hogy bár a piacok beárazták a Fidesz választási győzelmét, a végeredmény alapján még vonzóbbnak találják a forintot, mondván egy stabil többségű kormány végre tudja majd hajtani a szükséges reforomokat.

Kedden egyébként az amerikai tőzsdeindexek jó hajrával pluszban zártak az indexek és szerdán már az ázsiai piacokon is a vevők voltak többségben, azaz optimizmus uralkodik a piacokon, ez pedig a forint malmára hajtja a vizet. Devizakereskedők szerint ha továbbra is derűlátás és növekvő kockázatvállalás jellemzi a piacokat, akkor forint erősödhet az euróval szemben, az árfolyam akár meg is közelítheti a 260 forintos szintet. Ellenkező esetben szűk sávban folytatódhat a kereskedés a forint piacán.