Az elkövetkező két évben nőni fog a magyar munkanélküliség, az állást hiába keresők aránya meg fogja haladni a 15 százalékot - állítják a Danske Bank elemzői.
Magyarországon a munkaerőpiaci helyzet további romlására lehet számítani, a munkanélküliség emelkedni fog: 2010-ben 13,6 százalékos, 2011-ben 14,7 százalékos, 2012-ben pedig több mint 15 százalékos munkanélkülisági ráta valószínűsíthető - derül ki a Danske Bank elemzőinek jelentéséből.
A jelenlegi foglalkoztatási adatok szerint a 15 százalékos munkanélküliség 630 ezer állástalant jelent, azaz 150 ezer új munkanélkülit - a magyarországi munkanélküliség a KSH adatai szerint ugyanis 11,4 százalékon állt februárban, az állástalanok száma pedig 479 ezer volt (az adatokat valamennyire torzíthatja, ha az elkövetkező években jelentősen átalakul a munkaerőpiacon megjelenő aktívak összetétele, azaz ha változik a foglalkoztatotti létszám is - a szerk.).
A dán banki szakértők szerint a magyar gazdasági környezet ugyan javult az utóbbi negyedévekben, de a fogyasztás és a beruházás egyelőre nem indult be, ez pedig korlátozza a növekedést. A bank szerint nem is lehet pozitív GDP-adattal kalkulálni 2010 negyedik negyedéve előtt, az idei év egésze 1,8 százalékos visszaesést hozhat, 2011 azonban már 3,1 százalékos növekedést.
A Danske Bank szerint az ország külső egyensúlyi mutatói érezhetően javultak: a külkereskedelmi mérleg pluszban zárt és ez a jövőben is így maradhat.
A Danske Bankhoz hasonlóan pesszimista vélemény eddig nem látott napvilágot a magyar munkanélküliséggel kapcsolatban, de az állástalanság növekedésére számít a szakértők többsége. A magyar elemzők 12 százalék körüli munkanélküliségi rátával kalkulálnak, ami valamivel több mint 500 ezer munkanélkülit jelentene. Legutóbb 1993 harmadik negyedévében volt több mint félmillió munkanélküli az országban a KSH becslése szerint, akkor 517 ezer munkanélkülit mért a KSH, ami 11,9 százalékos rátát jelentett. A legrosszabb negyedévet 1993 első három hónapja jelentette, akkor 546 ezren voltak munka nélkül, ami 12,5 százalékos munkanélküliséggel ért fel.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1004/20100416adanskeba.jpg)
A Danske Bank magyar munkanélküliségre vonatkozó előrejelzése (2003-2013)
Forrás: Danske Bank
A magyar munkanélküliség emelkedésére számít az Európai Bizottság (EB) is. Szokásos havi foglalkoztatási figyelőjében az Európai Unió végrehajtó testülete pár nappal a Danske Bank elemzése előtt azt hangsúlyozta, hogy a munkaerő-piaci kilátások erre az évre még EU-szerte kedvezőtlenek. Néhány más tagállam mellett a bizottság ezúttal Magyarországról készített részletesebb összeállítást, amelyben egyebek között kiemelte, hogy a válság kezdete óta különösen élesen emelkedett a fiatalok munkanélküliségi mutatója és januárban meghaladta a 30 százalékot.
Az elemzés szerint Magyarországon a válság kezdete óta nagyobb mértékben nőtt a munkanélküliség az EU-átlagnál. Az uniós metodika szerint jelenleg 11,1 százalékos ráta a hetedik legmagasabb a tagországok közül.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.