Továbbra is 263 forint alatt az euró

Vágólapra másolva!
Minimálisan gyengült a forint péntek reggel, de az eurót továbbra is a választások első fordulója után kialakult új sávban, 263 forint alatt jegyzik a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Negyed tíz után 262,88 forintot ért egy euró, árnyalatnyival többet a csütörtök esti 262,84 forintnál. A forint az országgyűlési választás első fordulója után erősödni kezdett, áttörte a 265-275 forint/eurós sávot, amelyben tavaly augusztus óta tartózkodott. (A dollár árfolyama 194,37, a svájci franké 183,95 forinton állt reggel.)

Londoni feltörekvő piaci elemzők már korábban is forinterősödést jósoltak a választások utáni időszakra: a vasárnapi szavazás után megjelent újabb elemzések szerint pedig amikor az ország túljut a választás második fordulóján is, akkor a forint "még vonzóbbá válhat" a befektetők számára - feltéve, hogy az új kormány nem keveredik konfliktusba a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval az államháztartási hiánycél ügyében.