A pénztárcánkon is megérezhetjük az izlandi hamufelhőt

Vágólapra másolva!
Komoly gazdasági hatásai is lehetnek Európában az izlandi hamufelhő miatt leálló légiközlekedésnek, illetve szállításnak.
Vágólapra másolva!

Az európai gazdasági felívelést fenyegeti az izlandi hamufelhő - íjra a Wall Street Journal (WSJ). Az amerikai gazdasági lap által megszólaltatott szakértők szerint amennyiben a repülőterek lezárását a következő napokban feloldják, úgy a pénzügyi hatások korlátozottak maradhatnak. A repülési tilalom a légiközlekedési, a turisztikai és feldolgozóipari ágazatokra is hatással lehet, főleg ha a tilalom esetleg hosszabb időn át is fennmarad.

Az elemzők szerint elképzelhető, hogy a repülési tilalom miatt esik majd az olaj ára, ami jót tehet az inflációnak, miközben ezzel épp ellentétes hatással fenyegetne, ha a szállítási költségek megugrása miatt inflációs nyomás alakulna ki. A fenti folyamatok megzavarhatják a jegybankokat és a tőkepiacokat is.

Az Axa elemzője szerint az izlandi hamu különösen azért problematikus, mert Európa a világ legnagyobb exportőre, az európai cikkek legnagyobb fogyasztója pedig Kína, miközben a gazdasági válságból való kilábalás egyértelműen a külkereskedelem felfutásából táplálkozott - legalábbis eddig. Márpedig az európai növekedés egyelőre elég ingatag, az Ernst & Young legfrissebb elemzése szerint az eurózóna a tavalyi 4 százalékos visszaesés után idén is csak 1 százalékkal lesz képes növekedni.

A légiközlekedésen és az idegenforgalmon kívül a leginkább azok a szektorok szenvedhetnek, amelyek erősen kötődnek a gyors légiszállításhoz. A WSJ által megkérdezett logisztikai szakértő szerint mindenek előtt irásos, jogi dokumentumok szállítására, romlandó árukra, például tengeri élelmiszerekre vagy friss virágokra lehet gondolni.

A világ egyik vezető logisztikai cége, a UPS vasárnap azt jelentette be, hogy európai célállomásaira a törökorszégi Isztanbulon keresztül, közúton juttatja el a szállítmányokat - a szállítás pluszideje három nap.