Hétfőn is folytatódott a forinterősödés a kedvező hangulatnak köszönhetően. Az euró bőven 263 forint alá került.
![Fotó: Ránki Dániel [origo] Fotó: Ránki Dániel [origo]](http://static8.origos.hu/i/0811/20081110penzforin2.jpg)
Hétfőn reggel, pár perccel 8 óra után 262,50 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon, ekkor a dollárért 196,40, a svájci frankért pedig 184,90 forintot kértek a kereskedők.
Pénteken napközben fokozatosan erősödött a forint köszönhetően annak, hogy Görögország bejelentette, segítséget kér az Európau Uniótól és a Nemzetközi Valutalaptól (IMF). Péntek kora este 263,70 forintnál tartott az euró, tehát azóta több mint egy forinttal lett olcsóbb a közös európai deviza.
Irány a 261 forintos euró
A forinterősödéshez hozzjárult, hogy a hétvégén kiderült, a Görögországnak szánt pénzügyi mentőcsomagot május elején már lehívható lesz, azaz éppen időben a lejáró hitelek törlesztése megoldható lesz a hitelkeretből. A görög pénzügyminiszter pedig közölte: "aki a görög fizetésképtelenségre játszik a piacon, az a rajta lévő inget is el fogja veszíteni".
A forint drágulásához hozzájárulhatott az is, hogy a választások második fordulójában biztossá vált, a Fidesznek kétharmados többsége lesz a parlamentben, így végre tudja majd hajtani a szükséges reformokat, amelyekre a befektetők várnak. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfőn kora délután - 14 órakor - dönt az alapkamatról, a piaci elemzők biztosra veszik, hogy a magyar jegybankárok 25 bázisponttal, soha nem látott szintre csökkentik a kamatszintet. A jegybanki kamatcsökkentést több tényező is indokolja, részben a forint viszonylagos ereje, a kedvező inflációs kilátások, a stagnáló gazdaság ösztönzésének szükségessége, valamint a magyar államkötvények viszonylag magas hozama. A devizakereskedők szerint a hétőn folytatódhat a forinterősödés, az euró árfolyama akár az erősö ellenállást jelentő 261-262 forintos jegyzés alá kerülhet.
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek
Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham Messi miatt vonul vissza
Aki kérdez: Gary Neville. Aki válaszol: David Beckham. Két MU-legenda beszélget.