Veszteséggel nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,27 pontos csökkenéssel, 24 882,14 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,28 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta, hogy több, az árfolyamokat befolyásoló gyorsjelentést tesznek közzé kedden, így a Deutsche Bank, a BP, valamint a Daimler is kedden közli az első negyedéves eredményeit.

Az amerikai piacok hétfőn a DJIA kivételével csökkenéssel zártak, Ázsiában vegyesen fejezték be a kereskedést a legnagyobb részvénypiacok.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 482,83 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 24 952,41 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 33,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.