New York lakossága szerint a Wall Street gondot jelent

Vágólapra másolva!
A New York-i lakosok többsége úgy véli, hogy a Wall Street, az amerikai pénzügyi élet központja inkább gondot, mintsem megoldást jelent a város gazdasága szempontjából - állapította meg egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás.
Vágólapra másolva!

Csak minden negyedik New York-i gondolja úgy, hogy a Wall Street hozzájárul a gazdaság gondjainak megoldásához, 56 százalék meggyőződése szerint pedig inkább problémának látja azt, közölte a Marist közvélemény-kutató intézet.

A pénzügyi központ tevékenységét a város legmódosabb negyede, a Wall Streetet is magában foglaló Manhattan lakói ítélték meg a legkedvezőbben. A manhattaniek egyharmada válaszolt pozitívan arra a kérdésre, hogy vajon "New York City gazdasága szempontjából inkább megoldásnak" gondolja-e a Wall Streetet. A negyed lakóinak fele viszont úgy vélekedett, hogy a város gazdasága szempontjából - amely a munkahelyek és az adóbevételek tekintetében nagyban függ a pénzügyi szektortól - a Wall Street inkább gondot jelent.

A közvélemény-kutatás eredménye azután látott napvilágot, hogy a Goldman Sachs vezetőit csalással vádolta meg az Értékpapír- és Tőzsdebizottság. Egy szenátusi bizottság most azt vizsgálja, hogy a bank hogyan keresett dollármilliárdokat az ingatlanpiaci buborék nagyra fúvása révén.

"A Wall Street alkotórésze ugyan a New York-i gazdaság hajtómotorjának, de a New York-iak rámutattak a buktatókra" - nyilatkozta Lee Miningoff, a Marist Intézet igazgatója. A Wall Streethez a legszegényebb negyed, Bronx lakosai viszonyulnak a legkritikusabban. A felmérés szerint kétharmaduk a problémát látja benne, és csak 16 százalékuk tartja megoldásnak.