Mínuszban kezdtek a tőzsde vezető papírjai

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde veszteséggel kezdte a hétfői napot, fél órával nyitás után 1,22 százalékos mínuszban járt. A vezető papírok mind olcsóbbak lettek pénteki záróárukhoz képest.
Vágólapra másolva!

Balásy Zsolt, a Concorde elemzője szerint a magyar piacon folytatódik az iránytalan sávkereskedés. Mivel a világban éppen romlik a hangulat, várhatóan a sáv alja felé tart majd a BUX.

Kiemelte, hogy a kisebb papírok szintjén vannak érdekességek, ezek a péntek, piaczárás utáni közgyűlési határozatok: az Állami Nyomda például egyfajta profit figyelmeztetéssel állt elő, miszerint az idén a tavalyinál 20 százalékkal kisebb eredménnyel számol a cég. A Graphisoft Parknál viszont pozitívum, hogy a közgyűlés 25 forint osztalék kifizetését szavazta meg.

A CIB Bank elemzése szerint a hét legfontosabb piacmozgató eseményei továbbra is a görög segélycsomaggal kapcsolatos újabb hírek lesznek. Az akut görög problémát úgy tűnik sikerült megoldani a hétvégén elfogadott segélycsomaggal, de a piacok kételkednek abban, hogy a feltételként szabott újabb megszorításokat keresztül tudja vinni a görög kormány. További bizonytalanságot jelent a többi perifériális állam, például Portugália állapota.