Varga szerint rendkívüli gazdasági intézkedésekre lehet szükség, Szollár cáfol

Vágólapra másolva!
Varga Mihály szerint a legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A Fidesz alelnöke valószínűsíti, hogy rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Szollár Domokos kormányszóvivő a fideszes politikus szavaira reagálva közölte: szó sincs gazdasági vészhelyzetről, szerinte a Bajnai-kormány kivezette az országot a válságból.
Vágólapra másolva!

A gazdaság állapota nem lett jobb, mint egy vagy két hónappal ezelőtt. "Aki arról beszél, hogy túl vagyunk a válságon (...), az egész egyszerűen félretájékoztatja az országot" - mondta csütörtökön Varga Mihály.

Az újonnan felálló miniszterelnökség vezetője szerint Bajnai Gordon távozó miniszterelnök félretájékoztatja az országot. Varga a gazdasági adatok közül példaként említette a 16 éves csúcson lévő munkanélküliséget, a magas benzinárakat, valamint a költségvetési intézmények több mint húszmilliárd forintos adósságállományát.

Rendkívüli intézkedésekre lehet szükség Varga szerint

Az Európai Bizottság jelentése szerint míg tavaly Magyarország a 27 EU-tagállam közül második volt a kamatkiadások nagyságát tekintve, addig ez idén is alig változott, hiszen Görögország és Olaszország mögött a harmadik helyen áll az ország. Feltételezhetően rendkívüli intézkedésekre lesz szükség azért, hogy a gazdasági vészhelyzetet el lehessen hárítani - mondta Varga Mihály.

A fideszes politikus ezekre példaként a korrupció visszaszorítását, a BKV-típusú szerződések azonnali megszüntetését, végkielégítések felülvizsgálatát hozta fel, de ide sorolta az adórendszer átalakítását és az adócsökkentést is, hiszen - mint mondta - ez a munkahelyteremtésen keresztül tudja a költségvetést stabilizálni.

Cáfol a kormány

Szollár Domokos Varga kijelentésére reagálva csütörtökön közölte: nincs vészhelyzet Magyarországon, a gazdaság már nem csökken, az euróhoz viszonyítva a forint stabilizálódott, az államháztartás tervezett hiánya tartható. A Bajnai-kormány már kivezette Magyarországot a csődhelyzetből, stabilizálta a gazdaságot, s ezt a megállapítást olyan külföldi lapok is megerősítették, mint a párizsi Le Monde, vagy olyan befektetési bankházak, mint a JP Morgan - közölte a kormányszóvivő.

A Bajnai-kormány olyan reform-, illetve reformértékű lépéseket is megtett, mint az adó- és járulékcsökkentés vagy a nyugdíjrendszer átalakítása, amely a következő évtizedekre egyensúlyt teremtett nyugdíjfronton, megtetézve a szociálpolitikai rendszer átalakításával - magyarázta Szollár Domokos. Az euróhoz képest megerősödött a forint, mivel 2009 márciusában még 317 forintot kellett adni az euróért, míg a görög válság április végi kirobbanásáig már mindössze 260-270 forintot, a jegybanki alapkamat a 2008 októberi 11,5 százalékról 5,25 százalékra süllyedt - sorolta a stabilizáció eredményeit a kormányszóvivő.

Szollár: A Fidesz már látja, hogy nem tudja tartani az ígéreteit

A távozó kormány által 2010-re tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiány reális, ezt jelzi az is, hogy a mindig konzervatív prognózist készítő Európai Bizottság szerdán kiadott jelentése 4,1 százalékos várható deficitet tartalmaz - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: Magyarország túlzott deficiteljárás alatt áll, a hiányt 2011 végéig 3 százalékra kell csökkenteni, különben Magyarország eleshet az uniós fejlesztési forrásoktól.

Miközben Magyarországon nincs csődhelyzet, a kormányra készülők riogatnak ezzel, ami nem szerencsés - mondta Szollár Domokos. "Egy magyarázata lehet ennek a riogatásnak: a kormányra készülő Fidesz már most tudja, hogy nem tudja betartani az ígéreteit. Az ígéretek betartásához pénzre van szükség, de ez a pénz nem áll rendelkezésre a szigorúan tervezett költségvetés miatt" - fogalmazott a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy ezért hallani vészhelyzetről a kormányra készülő erőktől. A Fidesznek tudnia kell, hogy milyen a gazdaság helyzete, hiszen Varga Mihály a tényfeltáró bizottság vezetője, a költségvetési bizottság elnöke volt, tehát az államháztartásról minden információt megkapott" - közölte Szollár Domokos.

Nem csak csontvázak vannak a szekrényben

Miközben mindenki mondja a magáét a gazdaságról, a tények azt mutatják, hogy felemás a gazdaság helyzete. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról.

A számok alapján az igazság valahol a két megítélés között lehet: a költségvetésben valóban sok a kockázat, és a munkanélküliség területén is kedvezőtlen a helyzet; az alacsony kamatszint, a javuló ipari terljesítmény és a pluszban lévő külkereskedelmi mérleg ugyanakkor optimizmusra adhat okot - derül ki az [origo] április végén publikált összeállításából.

A piacok tisztában vannak azzal, hogy Fidesz hozzá akar nyúlni a költségvetéshez, megemelné a hiányt. (A Financial Times egyik legnépszerűbb pénzügyi blogja például tényként kezeli, hogy az állami vállalatok konszolidálása rontja majd az egyensúlyt, sőt, ezt kívánatosnak is nevezi.) Az eddigi reakciók és piaci pletykák alapján a Nemzetközi Valutaalap is várhatóan partner lesz a hiányemelésben, főleg ha "valódi", például az önkormányzatok méretének csökkentését vagy takarékosabb egészségügyet célzó lépéseket tesz az új kormány.