Célegyenesben a görögök segélye

Vágólapra másolva!
Elutasította a görög segély elleni panaszokat a német alkotmánybíróság, és utolsóként Szlovákia is csatlakozott a többi eurózóna-tagország által már aláírt programhoz. Jogilag minden adott a hitelcsomag folyósításához.
Vágólapra másolva!

Az utolsó jogi akadály is elhárult a Görögországnak nyújtandó nemzetközi segélycsomagban való német részvétel elől: a karlsruhei alkotmánybíróság szombaton elutasította az alkotmányos kifogásokat.

A legfelsőbb bírói testület egyöntetű állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy az előző nap - több euroszkeptikus közgazdász által - benyújtott alkotmányos panasznak nincs semmifajta jogi alapja. A bírói testület ezzel végérvényesen zöld jelzést adott a német részvételhez.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az euróövezeti uniós tagállamok által közösen nyújtandó, 110 milliárd eurót kitevő segélycsomagra vonatkozó törvényt 6 közgazdász, illetve társadalomtudós támadta meg az alkotmánybíróságnál. Azt állították, hogy a segély ellentétes az uniós jogszabályokkal és a német alkotmánnyal. Németország a csomagból 22,4 milliárd euróval veszi ki részét, ebből az idén 8,4 milliárd euró esedékes.

A német parlament alsó- és felsőháza, a Bundestag és a Bundesrat pénteken hagyta jóvá a tervezetet.

A szlovák kormány is rábólintott

A szlovák kormány szombat reggeli soron kívüli ülésén felhatalmazta pénzügyminiszterét, hogy aláírja a Görögország megsegítéséről szóló euróövezeti keretegyezményt. Szlovákia ezzel utolsóként csatlakozik a megállapodáshoz.

A választásokra készülő országban kampánytéma lett a hitelezés kérdése. Az ellenzék egy része határozottan elutasítja a segítségnyújtást, más része szigorítana a feltételeken. Arról, hogy Szlovákia valóban kölcsönadja-e Athénnak a reá eső 816 millió eurót, a kormányfő szerint már a június 12-i választások után megalakuló új parlamentnek kell döntenie.

Külső segítséget várnak

A görögök többsége a súlyos megszorításokkal járó külső segítségben látja a válságtól való szabadulás lehetőségét - derült ki egy szombaton ismertetett közvélemény-kutatásból. Pártolja-e az EU és a Nemzetközi Valutaalap által az ország megmentésére kidolgozott programot, vagy visszautasítja, és az önerőre támaszkodást pártolja akkor is, ha az csőddel fenyeget? - ezt a kérdést tette fel az ALCO nevű intézet által feltett kérdés. A vizsgálatot május 5. és 7. között végezték, közvetlenül az után, hogy a megszorító intézkedések ellen mintegy 50 ezren tiltakoztak Athén utcáin.

A megkérdezettek 54,2 százaléka támogatta a nemzetközi szervezetekkel kötött segélymegállapodást, amely komoly bér- és nyugdíjcsökkentést ír elő cserébe a 110 milliárd eurós sürgősségi kölcsönért. Csupán a megkérdezettek egyharmada mondta, hogy az államcsőd veszélyét is vállalva jobban szeretné, ha Görögország egyedül próbálna meg kilábalni jelenlegi nehéz helyzetéből.