Kamatcsökkentést vár az Ecostat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Májusban 5 százalékra csökkenti a jelenlegi 5,25 százalékról a jegybanki alapkamatot, és szeptemberig nem is változtat rajta a monetáris tanács az Ecostat szerint.

A gazdaságkutató Mikroszkóp című áprilisi kiadványában azzal számol, hogy a fogyasztói árak szeptemberben 3,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál. Az euró árfolyama májusban átlagosan 276 forintig erősödik, majd szeptemberre 270 forintig gyengül. Az Ecostat azzal számol, hogy 2010 szeptemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.

A monetári tanács legutóbb április végén csökkentette a kamatot 5,25 százalékra, korábban soha ilyen alacsony szinten nem volt a magyar kamatszint. lesz.