Örömmámor a tőzsdén: a napi plafonig drágult az OTP

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2413,34 pontos, 11,26 százalékos emelkedéssel, 23 837 ponton zárt hétfőn. Az OTP a napi maximumán zárt. A robosztus növekedés az eurózóna 750 milliárdos mentőcsomagjának köszönhető.
Vágólapra másolva!

Vasárnap éjjel sikerült megállapodniuk az eurózóna pénzügyminisztereinek: már nem csak Görögország kap segítséget a finanszírozáshoz, hanem bármely bajba jutó tagállam. Ezzel megelőzték a göröghöz hasonló folyamatos bizalomvesztést a leginkább veszélyeztetett Spanyolországnál és Portugáliánál.

A csomag keretet biztosít arra az esetre, ha egy eurót használó ország nem lenne képes kifizetni lejáró adósságait a piaci forrásokból. A csomag életre hívása megnyugtatta az eurózóna megrepedésétől tartó befektetőket, így jelentősen mérsékelte a térség kockázatait. (A csomagról bővebben itt olvashat.)

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője emlékeztetett az euróövezet stabilitásának védelmében az Európai Unió hétfő hajnalban elfogadott 500 milliárd eurós mentőcsomagjára, valamint az IMF ehhez társuló 250 milliárd eurós hitelkeretére, amelyek befolyásolták a hétfői tőzsdenapot. A Budapesti Értéktőzsde már a nyitáskor az egekben volt, s az akkori 1300 körüli pluszt zárásra majdhogynem megduplázta.

Egész nap hegymenet volt, napi megtorpanások és korrekciók nélkül - fogalmazott az üzletkötő. Az OTP vezette a növekedést, a bankpapír délután elérte a 6727 forintos árat. Ezzel a kereskedése gyakorlatilag leállt, mert az előző napi zárást 15 százalékkal meghaladó vételi ajánlatokat nem lehet beadni. Így több mint félmillió vevő benne is maradt a papírban - magyarázta Vaszkó Csaba.

"Összhangban voltunk a régiós tőzsdékkel, a román 11, a csehek 7,5, az osztrákok 9, a lengyelek csaknem 5 százalékkal erősödtek, de a fejlett, nyugat-európai tőzsdék is 4-5 százalék között voltak, s az amerikai piacok is 4 százalék körüli átlagos emelkedéssel nyitottak" - mondta.

Németh István, a Cashline Értékpapír Zrt. üzletkötője nem kívánt jóslásokba bocsátkozni arról, hogy mit hoz a jövő az értékpapírpiacon. A pénteki napból nem következtek a hétfői történések, a hajnali likviditást növelő intézkedés után azonban nagyon-nagyon nehéz lenne megmondani meddig tarthat ki a jó hangulat - mondta. A tőzsdei fordulókra jellemző az ekkora volatilitás, de nem lehet tudni, hogy most csak korrekció történt vagy a tartós emelkedő trend vége körül vagyunk - jelentette ki az üzletkötő.

Szerinte az uniós intézkedéssel a bajok lényegét nem oldották meg, de a félelem kikerült a tőzsdei rendszerből. Bátrabbak a befektetők, rendkívüli a volatilitás (a forgalom mértéke - a szerk.), a tőkeáttételes pozíciókat bármelyik irányban nagyon könnyen zárják, és nagyon sok ilyen pozíció lehet - tette hozzá. A részvénypiac forgalma 50,0 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde több mint 18 százalékkal gyengült az elmúlt héten főleg a görög válság elhúzódása miatt, de ráerősített a pénteki amerikai tőzsdekáosz is. Az uniós csomag ezt a zuhanást feledtette, ennek köszönhető a BUX látványos emelkedése.

A Mol árfolyama 13,09 százalékkal 20 300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 14,99 százalékkal 6727 forintra nőtt. Egy részvény legfeljebb 15 százalékot mozdulhat el egy napon belül, az OTP tehát beleütközött ebbe a plafonba.